Máltai nyelvtanulás

Július 17-21-ig ötnapos angol nyelvi képzésen vettem részt Máltán. Célom az volt, hogy minimális angoltudásomat főként abban fejlesszem, hogy társalgási szinten használni tudjam. Én abba a generációba tartozom, akik még oroszt tanultak általános- és középiskolában, s csak minimális angol nyelvi képzést kaptunk a főiskolán. AZ ETI Malta által szervezett egyhetes kurzus erre megfelelőnek tűnt, de azért értek meglepetések. A nyelvi szintfelmérő, melyet még tavasszal töltöttem ki, után olyan csoportba kerültem, ahol négy lengyel, egy cseh, egy olasz és én voltam. Nehezen lendültünk bele mindannyian, a képző sem volt mindig megfelelően irányító szerepben, s nem segített az sem, hogy a lengyel kollégák lengyelül kommunikáltak egymással a tanórákon is. Ennek ellenére úgy érzem, tudtam fejlődni.

Málta csodálatos ország, fantasztikus a tenger, a Blue Lagoon, az épített örökségek, Valletta. Az itt eltöltött egy hét alatt sikerült ezek közül jónéhányat megtekinteni, így a máltai nyár kifejezetten forró napjain a tanulás mellett a kikapcsolódásra, feltöltődésre is jutott idő. Köszönöm szépen mindazoknak a közreműködését, akik lehetővé tették számomra, hogy részt vegyek ezen a nyelvi képzésen.

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo