„Én mit akarok mondani az egésszel” – interjú Szesztay Ákossal

November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává. Ennek alkalmából az országban több helyen rendeztek versmondó versenyeket, ünnepségsorozatokat. Balatonfüreden, kulturális testvérvárosunkban, iskolánk két tanulója vett részt az ott megrendezésre került szavalóversenyen november 10-én. Szesztay Ákos (11.a) harmadik helyezett lett. Ennek apropóján beszélgettünk vele.

Mesélj nekem a családodról, iskoládról, közösségeidről, ahol élsz!

Öt testvérem van, kettő fiú és három lány, a sorban én vagyok a harmadik. Így elmondhatom magamról, hogy a mai Magyarországon egyre ritkább, de mégis nagy értéket jelentő, viszonylag nagy családnak vagyok része, amiért nagyon hálás vagyok. Édesapám munkájának köszönhetően sokfelé éltem már. Kassán, Bukarestben és Pozsonyban. Most Sződligeten élünk egy kertes házban. Nagyanyámat és édesanyámat kivéve a család alapvetően református, mégis a katolikus Piarista Gimnáziumban tanulok. Három közösségnek vagyok aktív tagja. A cserkészetben második éve vezetek őrsöt, tehát őrsvezetéssel és a gyerekek nevelésével vagyok megbízva. A Kalazancius mozgalom közössége viszonylag új dolog, és csak résztvevő vagyok. A harmadik pedig az iskolai vívók társasága. Talán furcsa, hogy egy-egy edzésen szétcsapkodjuk egymást, mégis milyen barátságok szövődnek ebből a háttérből.

Hogyan és mikor kezdtél versekkel foglalkozni, verseket tanulni?
Tisztán emlékszem arra a napra, amikor először tanultam verset. Első osztályos voltam, és elfelejtettem megtanulni "a verset". Nem emlékszem már rá, hogy mi volt a címe, azt tudom csak, hogy mai szemmel nézve nevetségesen rövid volt. Amikor rájöttem az osztályban, még reggel a tanítás előtt, hogy nem tanultam meg a verset, kétségbe esve zokogni kezdtem. Édesanyám leültetett hátul, az osztályterem hátsó felében, és még becsengetés előtt megtanította nekem a verset. Nem mondanám, hogy ez volt az első nagy lépés, a jelenlegi stílusú szavalásom felé, de azt hiszem, ekkor léptem rá erre az útra. Még abban az évben volt egy prózamondó verseny, amin elindultam, de a selejtezőben kiestem. Végig az alsó tagozat alatt prózát mondtam, több-kevesebb sikerrel. Apa tanított, én tanultam. Versekkel ezután csak 2016-ban kezdtem el foglalkozni. Kassai osztályfőnököm javaslatára elindultam egy felvidéki szavalóversenyen. Ezüst sávos lettem ugyan, de ez is csak selejtező volt, szóval nem jutottam tovább (nem mondom, hogy örültem, de legalább a csoki finom volt). Ezután pár hónappal, azt hiszem, a költészet napjára, elvállaltam, hogy megtanulok egy verset. Az a vers, amit akkor megtanultam, József Attila Ars poeticája volt. Ez a szavalat nagy erővel hatott rám, olyan mértékben, hogy máig is úgy mondom, mint ahogy akkor tanultam.

Ki a kedvenc költőd és miért?
Nincsen kedvenc költőm, vannak ugyan olyan költők, akik közel állnak hozzám, de úgy hiszem, hogy elég kicsi ahhoz az irodalmi tudásom, hogy ezt a kérdést megválaszolhassam.

Milyen verseket szeretsz általában?
Azokat a verseket szeretem, amiknek van mondanivalója, amivel én is tudok mondani valamit.

Hogyan, milyen indíttatásból jelentkeztél a Kisfaludy szavalóversenyre?
Nem szeretem a szavaló versenyeket. Szerintem elveszi a versmondás, és magának a versnek a szépségét, hogy az az embernek a motivációja, hogy mások fölé kerekedjen. Idén az október 23-ai műsort mi csináltuk az osztállyal. Ezen a műsoron mondtam el Márai Sándortól a Mennyből az angyalt. Ezután Kalász Ákos igazgató úr jött oda hozzám október 23-án, a csapattúra előtt, hogy szívesen látna a szavalók között, és én nem válaszoltam nemmel. Szóval nem jelentkeztem, tulajdonképpen felkértek, hogy mondjak verset a versenyen.

Mit lehet tudni erről a versenyről?
Balatonfüred testvérvárosaiból érkeztek a szavalók, tehát egy Kárpát-medence szintű versenyről beszélhetünk. Évente rendezik meg ezt a versenyt.

Hogyan választottad ki a verset, amit elmondtál? Melyik volt az?
Meg volt adva, hogy egy Dsida Jenő vagy egy Szilágyi Domonkos és egy kortárs költő versét kell előadni. Nem rendelkeztem átható ismeretekkel ezen a téren, így apai javaslatra választottam. Dsida Jenő: Nagycsütörtök és Vári Fábián László: Útban Törökország felé című verseket mondtam el.

Hogyan tanulsz verset? Van-e valamilyen egyéni verstanulási módszered?
Azt hiszem, a szöveget ugyanúgy tanulom, mint bárki más. Maga a hangsúlyozás a plusz, amit hozzáadunk ehhez. Ez tulajdonképpen a vers értelmezésével és a fő gondolat megkeresésével kezdődik. Ezután abból a szempontból vizsgáljuk a verset, hogy én mit akarok mondani az egésszel, és a kettő szummájából alakul ki a hangsúlyozás. Ezekben a folyamatokban is segítséget szoktam kérni apától.

Van-e valamilyen távlati terved a versekkel kapcsolatban, esetleg saját magad írsz-e verseket?
Írtam már verseket, de nem feleltek meg a saját elvárásaimnak, szóval nem vagyok rájuk büszke. Nem terveztem azt, hogy a versszavalásra alapozzam a pályámat, bár arra a képességre lehet még szükségem, hogy ki kell állnom mások elé beszélni.

Köszönjük a beszélgetést!

Végül felidézzük az egyik verset, melyet a közönség a szavalóversenyen hallhatott Ákos tolmácsolásában: 

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Kapcsolódó cikkek:

/vacot-kepviseltuk

https://www.baon.hu/orszag-vilag/ma-van-magyar-nyelv-napja-1110543/

https://www.veol.hu/kultura/tehetseges-versmondok-1800563/

Az interjút készítette: StonehillB