„Felkészültség, következetesség és színpadiasság”

Beszélgetés Balla János piarista paptanárral - Nemes György atya interjúja.

Kedves Tanár Úr, kedves János! Eddig a váci rendház minden tagjával, és jónéhány világi munkatárssal készítettem interjút! Most Téged kérdezlek. Elöljáróban annyit, hogy régi ismeretség, sőt barátság köt össze minket. Itt voltál novícius, abban az évben tanítottalak, nyáron pedig jónéhány túrán voltunk együtt. Mondj valamit a noviciátusi évről!
Szinte hihetetlen hogy hét év telet el azóta! Sok külső történésről nem tudok számot adni, de belsőről annál inkább. Hálás vagyok, hogy megismerhettelek téged, és tanulhattam tőled rendtörténetet. Hálával tartozom Nyeste Pál igazgató úrnak is, akivel szintén kicseréltük eszméinket ez alatt az év alatt, és mind a mai napig ápoljuk kapcsolatunkat. A legmeghatározóbb élményem egy kis ministráns csoporthoz kötődik, akik akkor iskolánk diákjai voltak, és hét évvel fiatalabbak. Sokat játszottunk és módjával tanulgattunk is valamit. Minap egyikükkel összefutottam a vonatállomáson, és nagy derűvel újságolta, hogy a hitismereti kiosztmányok, amelyekkel bombáztam őket az év során, még mindig megvannak.

A noviciátus után Budapesten végezted a teológiai és az egyetemi tanulmányaidat! Mondj valamit gyerekkorodról, és a noviciátus utáni budapesti időszakról!
Szüleimnek egyedüli gyermeke vagyok, de az egykeségnek inkább a pozitívumait tapasztaltam meg, mintsem a hátrányait. Cegléden nőttem fel, ahol a szüleim tíz éven keresztül vezettek egy vendéglátóipari egységet. Itt találkoztam először az egyszerű emberek problémájával. Egész családom vallásos, édesapám főministráns is volt Törtelen. Tőle tanultam, s mondhatjuk vettem át a ministránsi stafétát gyermekként. Ekkor még egyikünk sem tudta, hogy egyszer pap leszek. Életem fontos pillanataként éltem meg, mikor a törteli újmisémen édesapám ministrált mellettem. Visszatérve a gyermekkoromhoz, igazi szeretetközegben és hitben nőttem fel, s ez meghatározta a későbbi gondolkodásomat és döntéseimet is. A Mészáros Lőrinc Katolikus Általános Iskolás éveimből szép emlékeket őrzök, jó tanárok keze alatt nevelkedtem. Az iskola utáni időt pedig a grundon töltöttük a barátokkal.
A teológiát 2015-ben fejeztem be, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója lettem angol–történelem szakon. Sokat tanultam egyetemi tanáraimtól. Különösen is hálás vagyok azoknak, akik barátságukkal is kitűntettek.

Beszélj arról, hogyan kerültél a piarista gimnáziumba, majd utána a piarista rendbe? Gimnáziumi éveidről is szívesen meghallgatunk!
Kisgyermekként többször jártam Kecskeméten és nagyon megfogott a Piarista Gimnázium gyönyörű impozáns épülete. Egyébként az Egyháznak a művészetek területén mindig is volt érzékenysége. Egy épület szavak nélkül is sok mindent tud jelezni magáról. Ha például kívülről rendezett és szimmetrikus, akkor az odajáró diákoknak is ehhez méltóan kell viselkedniük. Az első évek nehézségei után, s a szülőktől való leválást követően keresni kezdtem a saját életemre vonatkozó kérdéseket. Harmadikos gimnazista lehettem, mikor egy fiatal piarista szerzetes atya megszerettette velem az angolt. Sokat beszélgettünk a teológiáról is. Választ kaptam a liturgia, a dogmatika és a Szentírással kapcsolatos kérdéseimre is. Ekkor született meg bennem az igazi elköteleződés, hogy szerzetes legyek. Sokat jelentetett az is számomra, hogy szüleim az első perctől kezdve támogatták a döntésemet.
Gimnáziumi éveimből „fellobog” egy triumvirátusnak a képe, akiket utólag a diáknyelv KPT-nek, vagyis Kedves Papok Táraságának nevezett el: Acél Zsolt, Galaczi Tibor, Kovács András. Az ő példájukra és hatásukra fogalmazódtak meg bennem hivatásom tanári oldalának sarokkövei: a felkészültség, a következetesség és a – jó értelemben vett – színpadiasság. Hálás vagyok az idősebb rendtársaknak is: Szabó atyának, akinek hajnali negyed hetes miséjén ministrálhattam, Fórián-Szabó Zoltánnak, akinek a bérmálkozási felkészítőjén részt vehettem, továbbá Havas Istvánnak, aki először ajándékozott meg teológiai témájú könyvekkel, és sokat beszélgetett velem a piarista hivatásról.

Mondj valamit szaktárgyaidról. Pontosan hol tartasz most tanulmányaidban, és milyen végzettséget fogsz szerezni?
A hatéves osztatlan tanárképzés ötödik évét kezdtem szeptembertől. Az utolsó éves egyetemi órák mellett megkezdem a rövid gyakorlótanításomat Pesterzsébeten az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziumban. A képzés végén angol-történelem középiskolai tanári diplomát fogok kapni.

A piaristáknak fő hivatása a tanítás. De a diákokkal más módon is foglalkozunk. Volt-e már valamilyen olyan esemény, ahol „diákközelben” voltál? Milyen tanításon túli terveid vannak a diákokkal kapcsolatban?
Csak a klasszikus: ministránsfoglalkozás, végzős hittan, diáktúra. A szakkörökön túl szeretnék az egyetem után diákszínpadot szervezni, és ehhez megfelelő végzettséget szerezni.

Mi a papi jelmondatod? És miért ezt választottad?
Az Úr gondoskodik (Ter 22,14). A rövid válasz a következő: Első éves teológus voltam, amikor Rokay Zoltán filozófus felhívta figyelmemet erre a szentírási szakaszra. Ekkor nagyon megtetszett, elmélkedtem róla rendszeresen, és elhatároztam, hogy ha eljutok a papságig, ez lesz a jelmondatom.

Miről beszélnél még szívesen?
A papi jelmondatomról kicsit bővebben. A zsidó pászka középpontjában egy jelkép áll, amelyet az egyház húsvéti szimbolikájának fő alakjává lett: a húsvéti bárány. Érdemes megfigyelni, milyen szerepet játszik a bárány képe a Bibliában. Már első lapjain találkozunk vele Ábelnek, a juhpásztornak áldozatáról szóló elbeszélésben; a Szentírás utolsó könyvében pedig ég és föld vonatkoztatási pontja lesz. A Jelenések könyve szerint egyedül a Bárány törheti fel a történelem pecsétjeit. A leöltnek látszó, de mégis élő Bárányt illeti meg a teremtmények hódolata a mennyben és a földön. A magát jajszó nélkül megölni hagyó Bárány a szelídség példaképe, amelyről így szól az evangélium: „Boldogok a szelídek, mert övéké lesz a föld.” Halálos sebével azt mondja nekünk, hogy végül nem azok lesznek a győztesek, akik ölnek. A világ sokkal inkább azokból él, akik feláldozzák magukat.
Hogy a Bárány képe mit jelent, azt az imént idézett szövegrészeknél is jobban megvilágítja számomra a Szentírás legizgalmasabb báránytörténete: Izsák feláldozásának elbeszélése. A hegyre felfelé menet Izsák megállapítja, hogy nincs áldozati állat. Erre vonatkozó kérdésére atyja a következő választ adja neki: „Isten majd gondoskodik bárányról…” (Ter 22,8). Csak abban a pillanatban, amikor Ábrahám Izsák mellének akarja szegezni a kést, mutatkozik meg, hogy mennyire igazat mondott: a bozótban fennakadt egy kos, (ezt ábrázolja papi címerem), azt fogta meg és áldozta fel Izsák helyett. A zsidó hagyomány szerint abban a pillanatban, amikor Izsák rémületében felkiáltott, Isten megnyitotta az eget, és a fiú megpillantotta a teremtés láthatatlan szentélyeit és az angyalok kórusait.
Végül idetartoznak még az Izsák név jelentését értelmező megfontolások is. Ebben a névben a „nevetés” szógyöke van, s célzásnak kell vennünk Ábrahám és Sára hitetlenkedő és keserű nevetésére, akik nem akarták elhinni, hogy még lehet fiúgyermekük. Az ígéret teljesülésével azonban ebből örömteli nevetés lesz, melyben magányosságuk tragédiája a beteljesülés örömévé oldódik fel. Röviden tehát: Az Úr gondoskodik.

Patrocínium ünnep 2018. Vác (Fotó: Bánhidi Péter)

Kedves János, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk a gondolataidat! Eredményes itteni tanévet, valamit az egyetemi tanulmányok sikeres lezárását kívánjuk, az itteni közösség minden tagja nevében!
A régi barátsággal szeretettel köszönöm az interjút!
Nemes György

Fotók: Piarista Tartomány - Szathmáry Melinda