« Vissza a suli oldalára
E-napló Piarista Bál Koronavírus Felvételi, beiskolázás Elérhetőségek
szeptember
15.

„Hiszek a gondolkodás világjobbító erejében!”

Interjú Sebesi Zsuzsannával, a Piarista Gimnázium magyar, angol és hittan szakos tanárával - az interjút Nemes György SchP atya készítette.

Az utóbbi két évben nagyon sok rendtárssal, világi kollégával és technikai munkatárssal készítettem interjút. Ezeken keresztül igyekeztem bemutatni a rendi közösség életét, valamint – a meginterjúvolt tanár illetve világi munkatárs tevékenységén keresztül – gimnázium életének egy-egy mozzanatát, sok esetben az épületben megtalálható „piarista helyeket” is. – Sebesi Zsuzsannával régóta ismerjük egymást. Már magyar-angol szakos tanár volt, amikor nálam végezte hittanból a tanítási gyakorlatát. Egyik diáklány meg is jegyzete, hogy „a tanárnő tanított már? – olyan gyakorlottnak látszik”.

Kedves Tanárnő! Beszélj valamit arról, mivel foglalkoztál addig, amíg nem kezdtél iskolánkban tanítani. Mit tartasz megemlítendőnek abból a korszakodból? Úgy tudom, egyházi középiskolába jártál! Felsőfokú tanulmányaidat hol végezted?

Így igaz, Szentendrén születtem, ott éltem fiatal felnőtt koromig és a középiskolát is ott végeztem, a Ferences Gimnáziumban. Máig az eddigi életem egyik legmeghatározóbb időszakaként tekintek erre a hat évre, a vallásos neveltetésem és a pályaválasztásom, hivatásom körvonalazódása szempontjából is. Egyetemi tanulmányaimat az első két szakomon (magyar, angol) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarán végeztem, a hittanár-nevelő mesterdiplomámat a váci Apor Vilmos Főiskolán szereztem a szülési szabadságom évei alatt. A gyermekeim születése előtt egy rákospalotai gimnáziumban dolgoztam tanárként nappali és esti tagozaton.

Mióta tanítasz iskolánkban? Miért ezt az iskolát választottad, és mik voltak az első benyomásaid?

A férjem az iskola öregdiákja, ezért az idekerülésem előtt is voltak piarista kapcsolataim. Először 2006-ban keresett meg Nyeste Pál, akkori igazgató, hogy lenne számomra egy angol szakos állás a gimnáziumban. Akkor nemet kellett mondanom, sajnos az atya felkérése nem volt időszerű, mert már elköteleződtem arra a tanévre az akkori munkahelyemen, és az ottani osztályfőnökségem, érettségiző felnőttosztályaim mellett a szerződésemet is fontosnak éreztem.
Néhány otthon töltött év után, 2011 januárjában kezdtem tanítani a piaristáknál, amikor egy kedves barátnőm, aki szintén angol-magyar szakos, és a gimnázium tanára, szülési szabadságra ment, az ő helyét vettem át.
Nagy öröm volt ez számomra, mert mióta Vácot választottuk a családunk otthonául, mindig is itt szerettem volna dolgozni. Vonzott, mert egyházi iskola, nagy múltú intézmény, hagyományokkal, egyennyakkendővel. Az első benyomásaim igazolták az elképzeléseimet, jó volt újra – a saját gimnáziumi éveim után először – napjában többször hallani és kimondani a laudeturt, örömmel tapasztaltam a sok érdeklődő szülőt az első fogadó órán, élvezettel ültem be a húsvéti rekollekció előadására; a Te Deumra megtanultam én is az O, Patert.

Mi változott Benned esetleg azóta?

Ebben a közel tíz évben sok minden változott az iskolában, meg persze én is jobban megismertem az intézményt. A saját szerepem is átalakult, osztályfőnök és munkaközösség-vezető lettem, így aztán az iskola formálásában is nőtt a szerepem. De az értékeket, amelyeket elvártam, meg is tapasztaltam itt, és igyekszem én is megőrizni, gyarapítani a munkámmal.

Mondj valamit a szaktárgyi munkádról! Mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanárral még nem készítettem interjút, most elsősorban ezekről kérdezlek. Ez a szak talán a legösszetettebb, hiszen szerepel ebben pályaelemzés, egészen különböző műfajú irodalmi művek elemzése és részben a történelmi háttér bemutatása!

Mióta olvastam Babits Mihály tanulmányát, nem próbálok eredetibben és frappánsabban fogalmazni, mint az ő szavaival, ha a magyartanításról kérdeznek: „Egy oldalról gondolkodni, más oldalról beszélni tanít, a szó legtágabb értelmében. Az olvasás is gondolkodás s az írás is beszéd.”
Hiszek a gondolkodás világjobbító erejében, még ha a gondolkodó ember számos akadályba ütközik is az életben. Irodalomolvasással, beszélgetéssel, a gondolataink igényes és pontos kifejezésére törekvéssel sokat tehetünk azért, hogy megismerjük önmagunkat, az embereket, a világot, és így talán alázatosabbá, szelídebbé váljunk.

Beszélj azokról a – divatos szóval szólva – „piarista helyekről”, ahol dolgozol (tanterem, nyelvi terem és nem utolsó sorban a templom)!

Sok kedves helyem van az iskolában, az évek során szinte mindenhol dolgoztam már. Volt olyan órarendem is, hogy egy nap alatt többször bejártam a földszinttől a csigalépcsős toronyszobáig az összes emeletet, természetesen gyalog! Nagyon szeretem a térre néző termeket, a mi osztálytermünk is itt van. Foglalkoztat a gondolat, hogy hogyan lehetne a tanulásra minél alkalmasabbá tenni ezeket a helyiségeket, a bútorokat, a falakat. Egy időben kísérleteztem is ezzel, de sajnos, túl sok a kötöttség.
Az osztályom első három évében a bűnbánati liturgiákat szűk körben, egy-egy osztálynak tartottuk. Mi mindig a kápolnába mentünk ekkor, ezért ez is a szívemhez nőtt, jó lenne gyakrabban betérni oda.
A dísztermünket is szeretem, sok közös munka, ünnepi műsorra, farsangra készülés, rendhagyó irodalomóra köt hozzá. Az évfolyamszinten szerveződő kilencedikes hittanórákat is itt tartjuk, amiben csoportvezetőként én is részt veszek.
Ebben a sokszínűségben talán a legnyugodtabb, legállandóbb hely számomra a kávézósarok a tanáriban. Számos értékes beszélgetésnek lehettem itt részese, gyakran a dolgozatokat is itt javítom. Nagyon inspiráló közeg a közös gondolkodásra, spontán munkaközösségi megbeszéléseknek is teret ad. A tanári értekezletek és megbeszélések szüneteiben is ez a legoldottabb szeglet.

Magyart sokan tanítanak az iskolában. Beszélj arról, hogy milyen munka folyik a munkaközösségekben, és hogyan dolgoztok együtt. Hiszen a tanári hivatás maximálisan megkívánja az egyéni felelősséget, de ugyanakkor „csapatmunka” is.

A mi munkaközösségünk jelenleg nyolc tanárból áll, közülük többen nyelvszakosok is. Fiatalon és kevés szakmai múlttal kerültem a vezetői székbe, mostanra talán már hozzánőttem a feladathoz. Azért, hogy a munkámat céltudatosan és tervszerűen végezhessem, közoktatás-vezetői szakirányon egy pedagógus-szakvizsgára felkészítő képzést is elvégeztem. A szakdolgozatomban a tanulószervezeti kultúrát vizsgáltam és a saját csapatomat mértem fel, „rajtuk kísérleteztem”, ismeretterjesztő és attitűdformáló szándékkal. A tanulószervezeti működés elemeit már elkezdtem beemelni a munkaközösségi munkába, sokat erősödött az együttműködés és a közös felelősségvállalás a stratégiailag fontos feladatainkban, és ezáltal hatékonyabbá is váltunk. De természetesen még bőven van tere a fejlődésnek. Bár én inkább zárkózott vagyok, kötetlen munkaközösségi lekvárfőzést is szerveztem már, a biztonságérzet és a bizalom erősítése érdekében, amelyek fontos alapjai a közösségi munkánknak.

Esetleg beszélnél arról, hogy kik a kedvenc íróid, költőid? Kikről tanítasz a szigorúan vett törzsanyagnál többet? Ezt azért is kérdezem, mert tudom, hogy az idő nagyon „feszít” minden tanárt, bármily szakos legyen is?

Mióta az irodalom felé fordultam, rengeteg olvasmányélményben volt részem, ezért ez egy nehéz kérdés. A lírikusok közül a magyarokat olvasom a legszívesebben, József Attila a kedvencem, ha szabad ilyet mondani, bár Arany Jánosnak és Babits Mihálynak is vannak olyan versei, amelyeket könyv nélkül tudok és időről-időre ízlelgetek, mondogatok magamban. Angol szakos hallgatóként ismerkedtem meg a huszadik század angol nyelvű drámairodalmával, Beckett, O’Neill és Albee igazán emlékezetesek számomra. Leginkább azonban epikát szeretek olvasni, bármilyen terjedelemben, a 19. századtól kezdve a kortársakig, bármilyen nemzetiségűt. Ha mindenképp meg kell neveznem a legkedvesebbeket, Szilágyi István, Kemény Zsigmond, Ottlik Géza és Tolsztoj egy-egy regénye jut eszembe.
A tanításban igyekszem figyelembe venni az osztály érdeklődését, ami az időbeosztást illeti. Ha egy csoport szívesen beszélget egy műről, és a diákokat foglalkoztatja a benne feltáruló probléma, gondolat, esetleg még vita is támad, akkor nem szívesen rohanok tovább. Ragadtam már le a Bánk bánnál és a Gondolatok a könyvtárban című versnél is, mert annyira életre kelt a mű az osztályban, és van néhány regény, amit a tantervektől függetlenül minden osztályommal elolvastatok a megfelelő életkorban, pl. az Egerek és emberek, a Zabhegyező vagy A Legyek Ura.

Annak idején én az osztálykirándulásokat (de egyéb kirándulásokat is) úgy szerveztem meg, hogy kapcsolódjék a szakjaimhoz, főleg a történelemhez! Ezért az első osztályban (a mai kilencedik) mindig Szombathelyre mentünk (Colonia Claudia Savaria), másodikban pedig Pécsre, a török emlékek miatt. Te mennyire ügyelsz az ilyen szempontokra.

Vannak szempontjaim, de ezek nem kötődnek a tananyaghoz, bár az irodalmi vonatkozásokról mindig megemlékezünk (pl. Kápolnásnyéken, Lillafüreden). Szeretek olyan helyekre menni, ahol sok a természeti érdekesség és az épített örökség, van lehetőség kirándulásra és játékra is. Eddig minden alkalommal tömegközlekedéssel mentünk, ami egy fontos szempont számomra a belföldi utak esetében. Ha az osztályomat kérdeznéd, biztos mondanák, hogy a vízpart, strandolás és a kisvasút (vagy legalább egy régi nyomvonal, mint Salgóbánya vidékén) szintén kötelező kellék. Szeretem, ha a három napban van egy kis művelődés, egy kis sport és egy kis lazítás is. Amíg a diákjaim kicsik voltak, minden percüket beosztottam, de az évek során egyre több szabad időt is beterveztem a programba. Mindig van valami közös projekt is, „lánctalpas” akadályverseny, röpibajnokság, városfelfedezés csapatokban, versírás, ilyesmik.

Mondj egy-két mondatot másik két szakodról! Tudom, hogy az angol most divatos, hiszen ez a közéletben a közvetítő nyelv, főleg a reál tudományokban.

Igen, én is azt gondolom, hogy angolul mindenkinek meg kell tanulnia. Amikor elkezdem itt dolgozni, főként angolóráim voltak, de ez az arány mára megváltozott. Sok nagyon hozzáértő angol szakos munkatársam van a gimnáziumban, akiktől az évek során rengeteget tanultam, óralátogatásokból, közös munkából és szakmai beszélgetésekből is.
Hittant évekig a nyolcadik osztályokban tanítottam. Ez kezdetben nagyon nehéz volt, majd ahogy gyakorlottabbá váltam, sikerült eredményesebbé tennem a munkámat. Kitaláltam szemléletes feladatokat, dolgoztam kooperatív módszerekkel, igyekeztem változatosan előhívni a diákok meglévő ismereteit, próbálkoztam játékokkal is. Jelenleg a kilencedikes hittan csapatában veszek részt.

Én nem szoktam a mai divatos szólva „plusz egy kérdést” adni, de most mégis megteszem! Arról kérdezlek, hogy a magyar irodalmat mennyire ismerik külföldön! Személyes tapasztalatom, hogy pl. Molnár Ferencet nagyon jól ismerik. Olaszországban, amikor megtudták, hogy magyar vagyok azonnal mondták, hogy „Ferenc Molnár: I ragazzi di via Pál”! Természetesen ismert a Nobel-díjas Kertész Imre. Neked milyen személyes tapasztalataid vannak ezen a téren?

Tudomásom szerint a klasszikusok közül Molnár Ferenchez hasonlóan híres külföldön, és sok nyelvre lefordították Mikszáth Kálmán több regényét és az Egri csillagokat Gárdonyi Gézától. Márai Sándor és Szabó Magda is nagyon népszerű, német nyelvterületen Konrád György és Esterházy Péter. A kortársak közül Krasznahorkay László és Bartis Attila nemzetközi sikeréről tudok.
Azt nyilván mindenki tudja, hogy az első magyar „bestselleríró” Janus Pannonius volt a saját korában, amit megkönnyített, hogy latinul írt. Az viszont egy érdekesség lehet, hogy az angolul író magyar bárónő, Orczy Emma regénye, A Vörös Pimpernel, és annak 15 folytatása Angliában és Amerika-szerte a legolvasottabb magyar irodalmi alkotás. A regény a 20. század legelején íródott, színpadi és filmváltozata is van.

Kedves Tanárnő, Zsuzsanna! Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat az olvasókkal. További sikeres munkát kívánok, a régi barátsággal, kollegiális szeretettel!
Nemes György

A cikk eredetileg a Váci Polgár 2020. szeptemberi (26. évfolyam) számában jelent meg.

blog programajánló | Tovább a programokhoz

Design: Unicial Program: Florka