„Már diákként rátaláltam a hivatásomhoz vezető útra!”

Interjú Südi Mátéval, a Piarista Gimnázium angoltanárával - az interjút Nemes György SP atya készítette.

Az utóbbi két-három évben nagyon sok rendtárssal, világi kollégával és technikai munkatárssal készítettem interjút. Ezeken keresztül igyekeztem bemutatni a részben a rendi közösség életét, részben – a meginterjúvolt tanár illetve világi munkatárs tevékenységén keresztül – gimnázium életének egy-egy mozzanatát, sok esetben az épületben megtalálható „piarista helyeket” is. – Südi Mátéval nagyon régóta ismerjük egymást.

Kedves Tanár Úr, Máté! Kérlek, beszélj valamit diákéveidről, amit nálunk töltöttél. Néhány gondolatot már megosztottál velünk, amikor a jubileumi emlékkönyvben írtál egy diákkori angliai nyelvi táborról. Mondanál még valamit diákéveidről?

Egy szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy a Váci Piarista Gimnáziumba kerültem. Édesanyám nem tudta, melyik váci gimnáziumba adjon – azon a nyáron költöztünk Váchartyánba –, és a zenekarban, ahol játszott, épp Pinke tanár úrtól kért tanácsot, akiről csak annyit tudott, hogy Vácon él és nagybőgőzik, de azt nem, hogy a gimnázium tanára volt az újraindulást követően.

Az osztályban hamar megtaláltam a helyem, köszönhetően főleg a sportnak. Játszottam az évfolyam kosárlabda csapatában, az osztály focicsapatában, de olykor még az évfolyam lányainak meghirdetett röplabda csapatban is. Ez utóbbiban természetesen csak mint vendégjátékos vehettem részt az edzéseken, versenyből a foci és a kosárlabda bőven elég elfoglaltságot jelentett, hiszen játszottunk városi, és országos versenyeken is.
Az első emlékem – az első napok izgalmai után – egy matematika dolgozat, amelyre Nyeste tanár úrnál egyből két ötöst is kaptam, pedig általános iskolában cseppet sem volt erősségem ez a tantárgy. Ennek az élménynek köszönhetően jöttem rá, hogy tanulni nem is olyan rossz dolog. Igaz, ez a lelkesedés nem tartott ki gimnáziumi tanulmányaim végéig, de az tény, hogy egész szép eredménnyel zártam az itt eltöltött négy évemet. Hálás szívvel gondolok vissza mind osztálytársaimra, mind tanáraimra.

Beszélj valamit arról, mivel foglalkoztál addig, amíg nem kezdtél iskolánkban dolgozni. Mit tartasz megemlítendőnek abból a korszakodból. Közép- és felsőfokú tanulmányaidat hol végezted?

Érettségi után néhány hónapot Angliában dolgoztam, majd újra érettségiztem angolból és szeptemberben elkezdtem tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen. Az eredeti tervem szerint angol, történelem szakpárra szerettem volna jelentkezni, de 2006-ban már csak egy szakra lehetett beadni a jelentkezést a bolognai rendszer szerint. Anglisztikán BA oklevelet szereztem, majd újabb egy év szünet után kezdtem el a tanári mesterképzést. Ez az említett szünet csupán tanulmányi szempontból jelentett szünetet, mert az első diplomám megszerzése idején kezdtem el dolgozni a volt angoltanárom nyelviskolájában, itt Vácott. Ebben az egy évben, ha jól emlékszem, fő állásban tanítottam, így a tanári képzést már némi tanítási tapasztalattal kezdhettem el.

Mióta dolgozol az iskolánkban? Miért minket választottál, és mik voltak az első benyomásaid?

2017. szeptembere óta dolgozom az iskolában. Ugyanebben az évben és hónapban nősültem meg, és tudtam, hogy munkahelyet kell majd váltsak, hiszen egy nyelviskolában a munka oroszlán része akkor kezdődik, amikor mindenki más befejezi a munkát, majd elindul a nyelviskolába angol-, vagy németórára. Tervem, ötletem nem volt, de egy nap kaptam egy telefonhívást Kalász Ákos igazgató úrtól, és ahogy mondani szokták, a többi már történelem.

Mi változott Benned esetleg azóta?

Különös érzés abban az iskolában tanítani, ahol a gimnáziumi éveimet töltöttem; a falak, a tantermek őrzik még az én osztályom hangzavarát, az emlékeimet, de a tablónkról letekintő arcok már túl fiatalnak tűnnek. Megváltozott sok minden az iskolában; nincs már Juci mama a portán, nincs kötelező latin mint második nyelv, nincsenek olyan biztosnak hitt, vagy gondolt pontok, amelyek sarokkövek voltak számomra. Viszont olyan kifejezések között kellett kiismernem magam, mint sávos órák, választható második nyelv, pluszplusz képzés, és még lehetne sorolni. Ezeket a változásokat hamar kellett magamévá tennem, ezekkel a változásokkal én is változtam, ahogyan alapjaiban változott az is, ahogyan most az iskolára gondolok, de ezzel nincs is gond, hiszen ami nem (sokat) változott, az a diákság. Most, hogy átkerültem a barikád másik oldalára, most kezdem el látni és érteni, mit is jelent gyermekekkel, diákokkal foglalkozni, közösséget építeni, valami pluszt adni, ami az én időmből talán elvesz, de sokaknak az iskolai élményt jelent(het)i majd. A tanári hivatásnak ez az oldala most kezdett el magával ragadni, remélem, ki is tud majd teljesedni az évek alatt.

Mondj valamit a munkádról! Ez azért is érdekes, mert az angol nyelv most amolyan „divatos” szak, mert a gyakorlati életben valóban szükség van rá. Mit mondanál az iskolai munkádról, valamint arról, amit most „órán kívüli tevékenységnek” neveznek?

Az alsó és felső évfolyamokban egyaránt tanítok angolt, illetve a mostani 6.b osztálynak vagyok osztályfőnöke.
A diákok nyelvi céljai leginkább a középszintű érettségire-, és középfokú nyelvvizsgára való felkészülést jelenti, olykor azonban túlmutatnak ezeken a szinteken.
Az angol talán azért is szerencsés tantárgy, mert a diákok számára a gyakorlási lehetőség csaknem végtelen, köszönhetően az interneten hozzáférhető filmeknek, sorozatoknak, podcast-eknek, és más egyéb előadásoknak. Egy tankönyvet kiismernem nem kihívás, de képben lenni, hogy épp mely filmek, sorozatok a legnépszerűbbek, és azok nyelvészetileg milyen szinten vannak, mennyiben segítik, vagy esetleg hátráltatják a vizsgára való felkészülést… nos, nem mindig tudom tartani a lépést.
Órán kívüli tevékenységként megemlítendő az a kulturális szakkör, amelyet a 9.a osztály második nyelves csoportjában hirdettem meg a diákok kérésére, és amelyet még a jelenlegi online oktatási formában is hétről hétre megtartunk. Továbbá, többször is igénybe vettem egy-egy csoportommal a diáktanyát, hogy együtt készítsünk hagyományos angol reggelit.

Beszélj azokról a – divatos szóval szólva – „piarista helyekről”, ahol dolgozol (tanterem, nyelvi terem, és nem utolsó sorban a templom)!

Vannak óráim osztálytermekben, nyelvi termekben, illetve kedd reggelente az osztályomat kísérem szentmisére a gimnázium templomába. Tartottam órát a már említett diáktanyán, az iskola udvarán, a Dunaparton, és a váci székesegyház lépcsőin is.

Milyen a kapcsolatod a tanárokkal és a technikai munkatársakkal? Kik a munkaközösséged tagjai, és mit mondanál a munkaközösségi munkádról? Feltételezem, hogy munkatársaiddal jó a kapcsolat, de erről beszélj Te magad!

Jól érzem magam a tanári karban, noha sajnálatosnak tartom, hogy igen kevés a velem egyidős tanár kolléga. Annak viszont, hogy együtt taníthatok olyan tanárokkal, akik egykor engem is tanítottak, nagyon örülök. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem egy öregdiák kollégám van.
A nyelvi munkaközösségnek rengeteg tagja van, nem is sorolnám fel itt őket név szerint. Amit feltétlenül kiemelnék, az a megnyugtató tény, hogy bármikor fordulhatok a közösség bármely tagjához segítségért, tanácsért, vagy épp egy jó kávéért és beszélgetésért. A jó kapcsolatot erősítendő, év végén Ribényi tanárnő vendégszeretetét is élvezhetjük egy közös ebéd során.

A technikai munkatársakra is nagy szeretettel gondolok, főleg a menzai dolgozókra, hiszen egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, a büfénél is szívesen időzöm, hasonló okból kifolyólag. Délután a takarítókkal és a portásokkal is mindig váltok egy-egy szót, igaz, ez gyakran kimerül az osztályom takarítási szokásaiban. Amikor pedig néhány hónapja ellopták az otthonom elől a biciklimet, a karbantartók egy emberként segítettek kiválasztani és rendbe hozni egy iskolai kölcsön kerékpárt.
Végül, de semmiképp sem utolsó sorban (remélve, hogy nem hagytam ki senkit), a titkárságon is szívesen időzöm, külön köszönöm Szabó Eszternek a sok kávét, amit velem rendszeresen elfogyaszt!

Beszélj valamit a vakációs programokról. Én annak idején, osztályfőnökként az osztálykirándulásokat kapcsoltam a tananyaghoz, első osztályban (a mai kilencedikben) mindig Szombathelyre mentünk (Colonia Claudia Savaria), másodikban pedig Pécsre a török emlékek miatt. Te hogy kapcsolod a kirándulásaidat szakjaidhoz? Mentek-e még Angliába, nyelvi táborba?

Kirándulást eddig még nem szerveztem, egy-egy Laudét(o)ur túrán vettem részt. Az osztályommal többször is mentem volna kirándulni, azonban előbb az időjárás, később pedig a járványhelyzet meghiúsította a programokat.
Angliába szívesen visszamennék, egy ilyen útra, gondolom, lenne jelentkező is, de sajnos ezekben a bizonytalan időkben egyelőre marad a tervezgetés.

Feleséged, Fehér Anikó is piarista diák volt. Neki milyen emlékei vannak? Ő most hogy kapcsolódik az iskolához?

A feleségem Pálfai tanár úr második osztályába járt, és noha nem voltunk egyszerre piarista diákok, mivel négy évvel vagyok idősebb nála, azért sok a hasonlóság kettőnk élményei között. Mindkettőnknek erős osztályközössége volt, és néhányukkal mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Máig az egyik legjobb barátnője az akkori padtársa, ahogy nekem is az egyik legkedvesebb barátom egyik osztálytársam volt. Mindketten szívesen gondolunk vissza gimnáziumi évekre, amelyek időről időre visszakúsznak beszélgetéseinkbe.
A kötődése megmaradt az iskolához, Laudét(o)ur túrára is mentünk együtt, illetve legutóbb a Balla János atya által létrehívott Szent Anna Schola egyenruháinak megvarrását örömmel vállalta, amelyeket februárban viselhettünk először.

Mi az, amit nagyon pozitívan éltél meg, és beszélj arról – ha akarsz -, hogy mi az, ami esetleg nem tetszett, amit negatívumként éltél meg? Mi az, amit esetleg most másként csinálnál?

Szerencsésnek tartom magam, hogy már gimnazista diákként rátaláltam a hivatásomhoz vezető útra, bár akkor még nem is sejtettem, hogy tanárként visszatérek ide. Lehet, hogy sok mindent rosszul csináltam, de olyan megbánás nincs bennem, hogy valamit másképpen kellett volna csinálnom, vagy valamiről másképpen kellett volna döntenem. Örülök, hogy láthatom, sőt, részese lehetek az iskola változásainak, fejlődésének. Hálás vagyok az osztályomért, minden csoportomért, és a kollégáimért.

Mi az, amiről még szívesen beszélnél?
Az idén érettségizőknek nagy kalappal! Jobbról a negyedig tétel csak jó lehet… vagy nem…

Kedves Máté! Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat az velem és az olvasókkal. Köszönöm a humorodat is! További sikeres munkát kívánok, a régi barátsággal, kollegiális szeretettel!

Nemes György

A cikk a Váci Polgár 2021. áprilisi számában jelent meg a PIAR ÉLET rovatban.