Nyári emlékek - kerékpártúra Kalocsára

„Nyááár van, alig fürdőruhááában égetem magam” - Postcovid kerékpártúra Kalocsára június 24-27-ig.

Bár a nap melege, a biciklik nyerge és a piarista szellemiség nem igazán engedte meg a fürdőruha viselését, néhányunknak mégiscsak sikerült ropogós csirkévé égnie már az első napon. Reggel fáradtan figyeltük, ahogy az indulás előtt tíz perccel – egy pár papuccsal a lábán – begurult a kapun a túravezetőnk, aki a tisztséget inkább gyorsan leadta.

Elindultunk tehát, és néhány kisebb pihenő, biciklicsere és egy esésben végződött oszloppacsi után megtartottuk első „szőkézésünket” Budakalász lábánál. Csuromvizes hajjal, ruhákkal és megtelt kulacsokkal indultunk tovább. Ajánljuk minden piarista figyelmébe a hagyományt, miszerint „KÚT!!!” felkiáltással jelezzük, ha víznyerőt látunk. Túravezetőnk az összes szembejövő hidat alkalmasnak találta volna éjjeli szállásra, de ebből a tervből csak egy délutáni hosszabb szieszta lett a százezer fokban, valahol Csepel után. Még több pihenő és temetős locsolkodás után csak a ráckevei szabadstrand volt hátra, ahol az AU-IV 385 223 számú személyi igazolvány tulajdonosa borsós-rizses húst készített a megfáradt csapatnak, ami igencsak jól esett. Itt többé-kevésbé sátorban aludtunk, amennyit a meleg, a szúnyogok és a bömbölő diszkózene megengedett.

Másnap szomorúan konstatáltuk, hogy a túra még korántsem ért véget, így hát a parizeres kifli és az erdei szeder lekvár után biciklire pattantunk. Jobbnál jobb murvautakon és az 51-es (nem 67-es!) úton eldöcögtünk Dunavecséig, ahol egy Coop és a maradék rizses hús nyújtott ebédet az éhezőknek. Innen egy nagyon hosszúra nyúlt töltésen és szántóföldeken suhantunk, majd Hartán áztattuk a lábunkat. A túra igazi célja a kalocsai székesegyházban tartott hatórai mise volt, amin pontosan nyolcvanfős asszisztencia vett részt.

Forrás: Magyar Kurir

Az eredeti terv szerint az erdőben, ahol kisiklott egy rénszarvas és azt hitték, hogy pislog, vadkempingeztünk volna, de végül a hartai szabadstrandon hajtottuk álomra a fejünket. Azaz csak hajtottuk volna, hiszen mire elkészült a kolbászos-paradicsomos csilis bab, addigra minket már majdnem elfújt a szél, a sátrakat pedig tényleg. Ilyen tornádó után, elázott ruhák között igazán jól esett az alvás, bár a kint hagyott láthatósági mellények reggelre igen szomorúak lettek:(

Csodás szembeszeles, napsütéses nap virradt ránk, és már megfordult a menetirány. Olyan tíz óráig csak szárítkoztunk és elfogyasztottuk a felügyelőnk által készített lekvárokat, majd két perc biciklizés után meg is született a nap első defektje. Dunaföldváron lángost vadásztunk, de sajnos épp hogy elmenekült, nem tudtuk elejteni, ezért az ebéd egy szimpatikus Sparban volt. A bátrabbakkal megmásztuk a kálváriát, ahol azt elemeztük, hogy vajon milyen lehet bőregér jelmezben lefelé szállingózni. A délután már „csak” hatalmas szembeszelet, alföldi falvak közti borzalmas utakat, a szántóföldek mellett való biciklizést és még több leégést tartogatott. Koraestére Dunaújváros csodás látképe tárult elénk, füstölgő kéményeivel és panelházaival. Szállásunk kollégium, vacsoránk piZZa és dinnye volt, és még két órát bolyonghattunk a szép tájat nézegetve a városban.

„Egy ilyen srácnak a diszkóban a helye…” – ez volt az utolsó nap mottója, amiből az derült ki, hogy a kedvünk a fáradtsággal és az eltelt napok számával fordítottan arányosan nőtt. A lórévi komp sajnos nem vitt el minket Vácra, így megint biciklire kellett ülnünk. Egy már ismerős temetőben egyik tagunkat rekatolizálták, és innen kisebb-nagyobb megállókkal elvergődtünk Csepelre, ahol minden közelben lévő olcsó büfé bezárt, így az Aldi hozta a német minőséget. Angyalföldön mosdó és locsolkodó szünetet tartottunk, innen pedig csak vitt a lábunk és a beígért fagyizás hazafelé. Úgy látszik, ez a túra az össze nem jött tervek túrája, mert mire Vácra értünk, bezárt a fagyizó, így az iskolában könnyes búcsút vettünk egymástól és az egy-két bolond kivételével általában kettőnél több, vagy kevesebb keréken mentünk otthonunkba.
Reméljük, ezután mindenkinek megjött a kedve a kétkerekűzéshez, de ha nem, akkor is szép nyarat kívánunk!

Köszönettel: a gerillák

Szöveg: Irinyi Johanna, Drobilich Anna (11.b)
Fotó: Hegedűs Zoltán