10. Piarista Jótékonysági Bál

Február 1-én ismét különleges fények, hangok, ízek töltötték be a Gimnázium impozáns dísztermét. A sokat látott falak között az Iskolai Szülői Szervezet meghívására érkezett vendégek tölthettek együtt egy programokban és élményekben gazdag estét.

„Új tanév, új, közös célok, amelyekért felemelő együtt dolgozni” – ezzel a mondattal kezdődött ősszel az iskolabál szervezése. Egy megújult csapat kezdett neki a feladatnak, együttműködve a régebbi tapasztalt szervezőkkel. A jótékonysági bál célja ebben az évben az intézmény udvarán felépítendő rekortán futópálya beruházási költségeihez való hozzájárulás volt. Már a kezdetekkor megnyugtató volt a tudat, hogy Szilvásy László piarista tartományfőnök úr mellett Marton Zsolt váci megyéspüspök atya is elvállalta a bál fővédnökségét. Azután napról-napra gyűltek a támogatók; szülői kisebb csapatok, akik a szervezés egy-egy részfeladatát felvállalták, felajánlásokat tettek, avagy gyűjtöttek a tombolához, baráti asztaltársaságokat szerveztek. Sok szülő hozzájárult a saját maga, vagy a munkahelye, vállalkozása nevében az esemény sikeréhez. Nagyon hálásak vagyunk nekik, hiszen a sok szívből jövő segítség olyan értékké adódott össze, amely minden képzeletünket felülmúlta. Óriási löketet adott az előkészületekhez, hogy hetekkel a bál időpontja előtt teltházas lett a rendezvény.

Az est háziasszonya Bicsák Eszter volt (a Kossuth Rádió műsorvezetője), akinek gyermekei is piarista diákok. A gondosan összeállított gálaműsorban szerepelt:

  • a gimnázium színjátszó köre, A leprás Naámám történetét adták elő, mellyel nemrégiben az Ádámok és Évák ünnepén léptek fel a Nemzeti Színházban.

  • az énekkar műsorán szerepelt: The Lions sleeps tonightés Carl Jenkins: Cantate Domino Horváth Tamás tanár úr vezényletével, cajon-on kísért Gável Márton,

  • énekes szólisták is felléptek: Kákonyi Róza 10.a osztályos diák a One note samba című számot, Hárs Róza 11.a osztályos diák Alicia Keys: If I ain’t got you című számát énekelte (saját zongorakísérettel)

  • az egyik végzős osztály, a 12.b teljes létszámban két aurevoir. zenekar  számot adott elő osztályfönökük, Aradi László dobkíséretével .

Készült róla egy videófelvétel is Ókovács Benedek (9.a) jóvoltából:

A gálaműsort követően a bált dr. Utassy Ilona ISZSZ elnökasszony és Marton Zsolt püspök atya nyitotta meg, majd Kalász Ákos igazgató úr köszöntő szavai után pezsgős koccintás következett. A fenséges vacsorát a Patak Vendéglő biztosította, a finom falatok mellé a Sipos Borház boraiból dr. Sipos Balázs kínált kóstolót, kétféle fehérbort, a desszert mellé pedig egy 20 éve palackozott exkluzív különlegességet.

A szülői szervezet évek óta szervez tematikus bált. Korábban a 20-as évek világa, majd a 60-as évek rock&roll partija, idén pedig a 80-as évek retro disco hangulata elevenedett meg a DJ Mono által összeállított nagyszerű zenei válogatáson és a korhű ruhákat viselő vendégeken keresztül. Fergeteges élményt nyújtott a tánctanítás Csukás Szilviával, a Tánccipőbe bújt álom vezetőjével, utána pedig szinte folyamatosan tele volt a tánctér, sőt még az asztalsorok között is ropták a táncot a résztvevők.

Idén is népszerű volt a teaház, ahol csendesebb környezetben lehetett beszélgetni, zsákbamacskát és sütiket venni, illetve italkülönlegességeket kóstolni.

Éjfélkor kezdődött a tombolahúzás. Nyárády Zsuzsanna, kedves szülőtársunk, nem először vezette le a több mint 200 ajándék kiosztását TESZI-s diákok segítségével. Fél óra alatt lepörgött az esemény, a sokféle-fajta nyereménytárgy, az utalványok gyors egymásutánban találtak gazdára. A fődíj egy Velencei Karneválra szóló, 110 e Ft értékű utazási utalvány volt a TDM Travel felajánlásával.

A tomblanyeremények összértéke elérte a kétmillió forintot, a bál részvevői pedig csaknem 800.000 Ft értékben vásároltak szelvényeket. A táncmulatság hajnalig tartott, másnap az elpakolást egy szülői csapat koordinálásával szintén TESZI-s diákok segítségével fejezték be.

A jubileumi jótékonysági bál tehát várakozáson felül, nagyon jól sikerült, a céltámogatás egy nagyobb összeggel meg tud valósulni, és talán már idén használatba vehetik a diákok az új rekortán futópályát. És nem utolsó sorban az egész bálszervezés alkalmat teremtett a szülői összefogásra, közösségépítésre.

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak a 10. Piarista Jótékonysági Bál sikeréhez!

Szöveg: a Bálszervezők
Fotó: Gelencsér Zoltán
Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo