A németesek Bécsben jártak

Iskolánkból 25 diák és 2 tanár vett részt egy 4 napos bécsi kiránduláson. A tanulók egy része családoknál lakott, a többiek pedig a bécsi erdő közelében egy hostelben szálltak meg. A bécsi piarista iskola igazgatónője köszöntött minket, majd 7. osztályos kisdiákok énekekkel kedveskedtek nekünk, többek között egy magyar népdalt is előadtak. Ottlétünk ideje alatt megismerkedtünk Bécs látnivalóival; jártunk a Habsburgok nyári rezidenciáján, Schönbrunnban; voltunk a Hundertwasserhausban; megtekintettük a Stephansdomot és a Szépművészeti Múzeumot. Egyik este meglátogattuk a Pratert, Bécs vidámparkját. Jártunk a Volksgarten gyönyörű rózsakertjében is.
Bécs egyik pincerendszerében érdekes interaktív időutazáson vettünk részt, melynek során Ferenc József császár és Sisi is fogadott minket.
A Habsburgok koronázási templomában Schubert G-dúr miséjét hallgattuk meg a vasárnapi szentmise keretében, mely felejthetetlen élmény volt sokunk számára. Hétfőn tanórákat látogattunk, így bepillantást nyerhettünk egy bécsi iskola életébe. Érdekes volt megfigyelni, miben különbözik a két piarista iskola.
Reméljük, hogy jövőre egy teljes osztályt fogadhatunk Vácott, és az újraéledt testvériskolai kapcsolat még sokáig gyümölcsöző lesz, és sok barátság szövődik a jövőben.
Csongor-Kiss Rita és Ribényi Mónika tanárnők
Alább olvashattok néhány diákvéleményt az útról.
„Számomra a bécsi utazás több szempontból is felejthetetlen élmény marad. Örömöt jelentett számomra, hogy a tanult nyelvemet alkalmazni tudtam a különböző szituációkban. A rendkívül sok látnivalónak és programnak köszönhetően egy percig sem unatkoztam, hiszen a szervező tanárok rendkívül színes, éredekes és kreatív programtervet állítottak össze a csoportnak. A vidám és lelkes társaság pedig mindig biztosította a jó hangulatot. A programok keretein belül lehetőségünk nyílt egy bécsi iskola óráin részt venni, ahol szeretettel és örömmel fogadtak minket és igyekeztek odafigyelni arra, hogy az órák aktív részeseivé váljunk és ezáltal is gyakoroljuk a beszélt nyelvet. Örülök, hogy én is ott lehettem a kiránduláson.”
(Maurer Rita 11.c)
„Nekem furcsa volt, hogy az iskolában nem volt olyan fegyelem, mint nálunk” (Németh Lilla 10.c)
„Jó érzés volt, hogy megértettem, amit mondtak, és el tudtam mondani, amit akartam. A csapatunk is nagyon jó volt. A Schnitzeljagd (városfelfedező túra) tetszett a legjobban.” (Gréti 10.c)
„ Gyarapodott a tudásom, és a hangulat is jó volt” (Sági Anna 10.c)
„Bécs felejthetetlen emlék marad számomra, köszönöm az élményt!” (Mráz Eszti 10.c)
„Még sosem volt részem ilyen utazásban, ahol megismerhettem egy idegen családot, és betekinthettem a hétköznapjaikba, nem mellesleg iszonyat aranyosak voltak velem” Zselyke 10.c
„Király volt!” Es war megageil” (Lelkes Csaba 10.c)

„Felejthetetlen kirándulás volt, minden percét élveztem, sosem unatkoztam. Jó volt kihasználni a lehetőségeket, a végére már majdnem mindent értettem (még a 11-es matek órát is). A családom kedves és befogadó volt, nyitottak voltak a beszélgetésre is. Úgy érzem hogy sokat fejlődött a német tudásom.“
Burkódi Boglárka (11.b)

„Hihetetlenül jól éreztem magam, egy percig sem unatkoztunk. A programok, a társaság rendkívül jók voltak, ha akadály kerül az utunkba -hol kisebb, hol nagyobb- csapatunk segítségével legyőztük. Ha tehetném, visszamennék!“
(Hegedűs Anna 11.b)

 

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo