Búcsúzunk Tőletek

2018. május 4-én iskolánk 81 tanulója indult útjára. Atyai szeretettel, féltéssel, de büszke örömmel engedtük el őket. Isten áldjon benneteket!

A 11. évfolyam nevében Hujbert Menyhért mondott búcsút.

Az első képre kattintva elérhető a galéria is!

Kedves ballagó diákok, szülők, tanárok, diáktársaim!

Évekkel ezelőtt, amikor még nem ilyen fehér volt a régi iskolaszárny, és máshol volt a büfé, Albert András piarista atya magasodott fölöttem, és azt mondta: „Remélem, még megélem azokat az időket, amikor te is idejárhatsz!” Körülbelül harmadikos lehettem. Attól kezdve azt éreztem, nemcsak a saját (és a szüleim) szándéka, hogy idekerüljek, hanem egyenesen várnak is itt.

András atya sajnos nem érte meg azt a pillanatot, amikor ötödikes koromban a Veni Sancte napján beléphettem piarista diákként az iskolába. Azonban megtanított egy fontos dologra, amit máig a szívemben hordozok, másokra is ráruházva ezt a gondolatot: Fontos vagy! A Jóisten szemében pedig mindenki érték.
Most, itt érettségi előtt három, a felnőttség kapujában álló osztályok sorakoztak fel, akik megértették, hogy értékek tudnak lenni az emberi társadalomban, és tudásukat jobban szeretnék kamatoztatni, egy kicsit máshogy. A ballagás erről szól. Kimondjátok, hogy köszönjük szépen, mi itt végeztünk. Nyilván nem ilyen nyersen fogalmazva, de ezek után már csak a számadás fog napokon belül következni mindenféle érettségi feladatsorok formájában. Előtte viszont engedjetek meg egy kis visszatekintést.
Néhány éve úgy hirdette magát az iskola, hogy „Légy te is piarista diák!”. Dióhéjban annyi, hogy szeretnénk, ha idejárnál, a tanulási és szakrális lehetőségeken kívül egy különleges identitást is kaphatsz. Azt hiszem, a piarista gimnázium lehetőséget ad számos tehetség, talentum kibontakoztatására, nem feltétlenül úgy, hogy elnyomva a másikat. Nem úgy, hogy te vagy az értékes, és senki más! Nem úgy, hogy nincs más rajtad kívül, te csak magaddal törődj! Önzetlenségből a jót cselekedni, olyannyira, hogy természetes is legyen már a szándék is.

Bölcsesség és értelem, amit az itt dolgozó világi tanárok, atyák és mindenki meg akar tanítani, és valami többet át akarnak adni nekünk.
Ez az iskola megtanít arra, hogy hogyan éljünk közösségben, hogyan működjünk a Jó Pásztor nyájában. Az egymásra- és Istenre való odafigyelés, ami központi szerepet kap. Hívő életre készít fel. Ezeken kívül értelmes, tudományokban gazdag diákokat szeretnének nevelni az alázat jegyében.
A búcsú percei ezek, olyan elköszönésé, amelyben teret kell adni egy kicsit a nosztalgiának. Régebben mindenki felnézett a felsőbb évesekre, ma meg már azt se tudjuk, kik járnak alattunk. Tanárok jöttek-mentek, maradtak, sőt osztálytársak jelentős része hagyott itt bennetek vagy várnak rátok valahol máshol. *
Sok nehézség és kitartás vezetett el odáig, hogy most a templomban itt üljetek. Minden évben egyre hátrébb kerültek az osztályok a szentélytől. Más templomi élmény is biztosan emlékezetes marad, például amikor a piarista templomban odasúgja a szomszéd, hogy fűt a pad, és fel lehet hajtani a párnát, vagy „csöndesedjünk el”. Elhangozhatott az a mondat egy-egy osztályfőnöktől, hogy „nem is értem, miért nincs kabátod, amikor olyan hideg van a templomban, tudhattad, hogy ma misénk lesz”, ráadásul „ez a ruha nem egy piarista iskolába való”! Ismerősek ezek a szállóigék? Közös emlékek ezek, amelyeket nem felejtünk el.
Van néhány olyan iskolai közhely, ami benne lehet a kollektív iskolai tudatban, így most felülnénk a képzeletbeli nosztalgia vonatra. Mikor még a szünet arról szólt, hogy ki ér előbb ki a műfüves pályára, a hetedikesek pedig ne „einstandolják” el a kapukat. Amikor még rend volt a menzasorban, és „kettesével csendben-rendben” kellett állni. Előtte persze sprintelni meg muszáj volt, mert úgy élmény, ha a menzafolyosó kanyarulatában beleütközik az ember Ivony tanár úrba.

Amikor egy havas februári reggelen az osztályterembe menet még becsöngő előtt megnézzük, hogy tényleg elmarad-e a hetedik óra, mert nem hittük el az osztálytársaktól, vagy kiderül, hogy az ofő jön be helyettesíteni, és hittan helyett inkább matekot van kedve tartani. Az órákra rengeteg ötletünk van, hogyan találjunk ki okokat becsöngő után. Néhány példa, amikor benyitunk az ajtón:
1. Késett a busz.
2. Késett a vonat.
3. Megnéztük a tanáriban a tanárnőt, hogy ott van-e. Nem volt már ott, de a hosszabbik úton jöttünk vissza, hátha azon jön fel.
4. Csak krétáért mentem le.

De kapva kapunk az alkalmon órákon is egy kis lógásra, amikor valaki rosszul van, és hárman is jelentkezünk, hogy lekísérjük, vagy próbáljuk a tanárnak elmagyarázni, hogy igenis a jelző csengő már a szünetre szólít fel.
Túl sokan hiányoznak, ráadásul a tanár úr is késett egy percet az óráról, a dolgozatot így már nem lehet megírni, ráadásul az előzőt se javította ki. Ezt így már nem lehet, nézze meg a házirendben, biztos van erre valami szabály.

Biztos hiányozni fognak a rántott húsos szendvicsek a büféből, a szemetesek feletti piszok a gyümölcshajigálások nyomán, a kollégium, a hely varázsa, az itt maradt barátok, az osztálykirándulások és a lelkigyakorlatok, a Migazzi-meccsek. A KIDS-kupák, a versenyek, a túrák, piarista ifjúsági találkozók, és még sorolhatnám. Élmények tárháza, amit még a tanulás mellett megkap az ember.
Az a bensőséges viszony mindig meglesz, amikor összefuttok egy-egy piaristával a nagyvilágban, összemosolyogtok, és már vannak közös pontjaitok, talán erkölcsi nézeteitek.
Rengeteg élmény, euforikus boldogság, vagy keserű pillanat, esetleg csak közömbös hétköznapok, tanulással töltött idők. Ezek azok, amik átsegítettek titeket azon, hogy most jött el a búcsú ideje. Talán már mennétek, lehet, hogy még maradnátok, de az biztos, hogy igen meghatározó évek mögött vagytok. Örök barátságok szövődtek, életre szóló emlékek, amelyek meghatározzák a jövőtöket.

Veled több! Ez a mottója az idén tartandó piarista szinódusnak, ahol a fiatalok a hitükről, az Egyházban és a világban betöltött szerepükről számolhatnak be a piaristáknak és a pápának. Meghatározta az elmúlt éveket mindenki, aki most ballagási tarisznyát hord. A Veled több! mondat azt is jelenti, hogy nélküled kevesebb. Hiány lép fel, ha te nem ehhez a közösséghez tartozol. Így most egy kicsit üresség lesz bennünk utánatok. Mert mindenki részese volt ezalatt az évek alatt egy olyan közegnek, ahol feltűnik, ha hiányzik. Fel fog tűnni nekünk is, az itt maradtaknak, hogy egy olyan évfolyam távozott, akikkel több volt 4, 5 vagy 8 évig a váci Piarista Gimnázium és Kollégium.