« Vissza a suli oldalára
E-napló Felvételi, beiskolázás Elérhetőségek Beiratkozás
május
3.

Elballagtak... 2019.

2019. május 3-án 83 végzős diák ballagott el iskolánkból.

A hagyományoknak megfelelően egy bensőséges ünnepi nyitásként déli 12:00 órakor csengőszóra az iskola tanulóinak sorfalai között kezdték meg az épület utolsó közös bejárását egy szál fehér rózsával a kezükben, ballagási énekeket zengedezve (Horváth Tamás tanár úr vezetésével).

A ballagási menetet az iskolazászló vezette, melyet felváltva vitt Edöcsény Ákos (12.A), Kiss Róbert (12.B) és Csizmadi Bernát (12.C).

A menet legbensőségesebb részeként a végzősök a piarista templomban egy rövid imádságban adtak hálát a jó Istennek az iskolában töltött évekért.

Majd a rendházon keresztül ismét visszatértek az iskolába, hogy az emeleti folyosókat is bejárják.

 

Az első emeleti előtérben a ballagókat a 9-dikesek várták, és feltűztek nekik egy-egy szál gyöngyvirágot.

Eközben a szülők, rokonok, tanárok, ismerősök a székesegyházban gyülekeztek.

A végzősök a szentélyben foglaltak helyet. 
Lobmayer Imre atya tolmácsolta a piarista tartományfőnök úr, Szilvásy László SchP köszöntő szavait.

Majd Kalász Ákos igazgató úr, és egyben a 12.B osztályfőnöke mondott búcsúztató beszédet, melyet alább idézünk.

Kedves Ballagó diákjaink!

Alig fél éve, hogy a szalagszentelő szentmisén a zakó gomblyukába és a blúzokra kerültek megáldott szalagjaitok. Látható jele lett piarista ide tartozásotoknak és egymáshoz kapcsolódásotoknak.

Most ismét látható jele lett valaminek, ami messze mutat önmagán. A tarisznya, a virág, a feldíszített terem, a kisebb diáktársak sorfala ismét rátok irányítja a figyelmet, titeket ünnepel. A diáktársak tisztelettel és talán megilletődöttséggel álltak, többek szemében könny csillogott. A testvérnek szóló búcsúkönny ez? A múló időre ébredés egyetlen megrázó pillanatának szól? Ki tudja? A feldíszített terem a ballagtató 11.-esek keze munkája. Ők így tisztelegnek ma előttetek. A fehér rózsa a kezetekben ajándék. Hagyományos kifejeződése a szeretetnek, és az ember „szépbe szőtt” lelkének kivetülése. A tarisznya és a benne lévők a gondoskodás gesztusai. A pogácsa szimbolikus táplálék a messzi útra indulónak, a fénykép olyan, mint egy térképrészlet, mutatja az otthont, ahonnan indultatok. A só fűszer, ami megízesíti majd mindazt, amit útközben találsz és magadhoz akarod táplálékul venni. Mind apró jelképek, amelyek az élethez kellenek. A tarisznyán két évszám, az érkezés és a búcsú ideje, valamint két szó: Piarista Gimnázium.

A szalag a szalagáldó bál után átkerült a télikabátra, vallomásként viseltétek büszkén ezt az iskolára és egymásra emlékeztető jelet. A tavaszi kabátokon már kevesebbet láttam. Eltűnt, lepottyant, a télikabáton felejtődött. Majd jövő novemberben talán előkerül. A tarisznya sokkal rövidebb ideig hirdeti majd azt, hogy piarista diákok voltatok. Ezt a mise után leveszitek, és nem lesz viselt jele, hogy diákéveitek a váci Piarista Gimnáziumhoz kötnek benneteket.

Legyen hát más jele az idetartozásotoknak! Látszódjon szelíden rajtatok, nyilvánuljon meg tetteitekben, egész életetekben az, hogy Kalazancius iskolájában nevelődtetek, mutatkozzék meg az, hogy a piarista tanárok és diáktársak növelő-nevelő szándéka alakított titeket.

Volt, lehetőségetek formálódni, növekedni, derék fiatal felnőtt emberré válni. Novemberben a szalagszentelő bálban több kisfilmben meséltetek itt töltött éveitekről. Felsorolni lehetetlen volna mennyi élmény formált benneteket. A sítúrák, a PAD-os farsangok és adventi közös iskolai kirándulások, a hajnali közös roráték vagy a nagyszünetben imádkozott Úrangyala. Az osztályok tavaszi vagy őszi kirándulásai, a nyári emberpróbáló, emberfaragó kerékpártúrái, zarándoklatai, Róma, Padova. Erdély, a csíksomlyói nyeregben közösen énekelt himnusz százezernyi magyarral. A PIÁR party önfeledt táncos mulatságai, s az utána következő énekes szentségimádás. Az emberi és baráti kapcsolatok, amik akár köztetek diákok között, akár a tanárok és köztetek kialakult. A haverből barát, a cimborából testvér, a tanárból mester, talán atya lett. A fakultációk délutáni, vagy reggeli műhelyei, a péntek reggeli „foca”, vagy a délutáni filozófia szakkör. A szokolyai kőhegy tetején felállított kereszt, a lelkigyakorlatok egymásra, magadra és Istenre figyelő órái. A szentségimádások csöndes percei. Íme, néhány fontos pillanat, esemény. Mind egy-egy kristályszem a tarisznyátokban lévő csipetnyi sóból, amit magatokkal visztek. De az 5-8 év szürkébbnek tetsző hétköznapjai is fontosak. Ezek adják a hordozóanyagot. Ezek hívtak munkára, nevelhettek kitartásra, küzdelemre, ezek indítottak el jövőtök sokfelé kanyarodó útjain. A fenti élmények ezek közé ágyazódnak be, s válnak azokkal egyenrangúan fontossá.  

Különleges évfolyamotokhoz sok szállal kötődöm személyesen én is. S nem csak azért, mert a B osztály osztályfőnöke is voltam. Az A-sok egy különlegesen ízlésesen berendezett terem jámbor lakói, finom ízlésű közösség, művészlelkű, szorgalmas emberekkel, jó fej Piár-party arcokkal, egy májusfaállító romantikus lovaggal, focista fiúkkal, lánglelkű PAD-elnökkel. A C-s csapat közvetlensége, vagánysága és leleményessége marad emlékezetes számomra. Jó hozzátok bemenni, jókedvű, barátságos embereknek ismertelek meg titeket. A bravúros érveléstechnikátok is emlékezetes marad. Tavaly a Králiky sítáborban hosszasan győzködtek, hogy a Tátratea ártalmatlan teaféle, sőt, két cukorral kis citrommal az igazi. Persze elkoboztam, az üveg Szokolyán vár titeket! Végül kedves B-sek, szeretett osztályom. Persze! „Kalász osztálya…” Csak ti tudjátok, hogy ez nem kiváltság volt, hanem vezeklés minden múltban esett és jövőben esendő bűneitekért. Nehéz lenne igazgatóként szólni rólatok. Hiszen 700 tanórát töltöttünk együtt. Ez elmúlt négy év minden napján találkoztunk magyar órán. Több ezer kilométert tekertünk sokatokkal a nyári biciklitúrákon: Róma, Padova, Verona, evezések, síelések… Mérgelődős és jókedvű hétköznapok, játékok és játszmák. Nem felejtem el a különleges születésnapi ajándékotokat kilencedikben, a szalagavató előtti látogatásotokat az irodámban, és még megannyi mást sem.

Ambivalens ünnep a mai. Búval és bánattal valamint örömmel van kikövezve a ballagók útja. Az elválás szomorúságán, a búcsú elégikus légkörén talán átragyog annak az öröme, hogy valami új kezdődik életetekben. A falak amúgy is szűkösek voltak már. Kinőttétek a padokat, de a szabályokat is.  

Választóvonal ez a mai ünnep. Mától önkéntes mindaz, ami tegnap még kötelező volt. Önkéntes, amit tegnap még ellenőriztünk, amit szigorú szeretettel megköveteltünk, számon kértünk tőletek. A tarisznyában lévő csipet sóban benne van mindaz, ami emlékeztet az itt tanultakra. Szép szabadságotokkal éljetek jól!

A tarisznyátokba tennék még pár szót, ami legyen veletek elbocsátó szép üzenetként!

Ne legyetek restek a munkára! Legyetek kitartóak, szorgalmasak! Legtöbben megtanultatok dolgozni, kitartóan küzdeni valamiért, ami nektek fontos volt. Higgyétek el, a munka mindig hoz eredményt. Ha álmaitokért, céljaitokért dolgoztok, nem elszenvedői lesztek az életeteknek, hanem annak aktív alakítói.

Lássatok túl önmagatokon! Vegyétek észre azokat az embereket, akiket más nem vesz észre! Lelketekben maradjon erős a másokért élő tevékeny, szolgáló szeretet.

Hazában, nemzetben, családban, közösségben gondolkodjatok! Tudásotokra, tapasztalatotokra szüksége van a hazátoknak. Szükségünk van Rátok!   

Legyetek hálásak! Tudjatok köszönetet mondani szüleiteknek, hogy mellettetek álltak, hogy neveltek, taníttattak benneteket, hogy szeretnek benneteket és gondoskodtak rólatok. Adjatok sokat vissza ebből a szeretetből azoknak, aki azzá tettek, akikké váltatok! 

Kedves Ballagó diákok! Ma ugyan elindultok, de itt megtaláltok minket! Térjetek bár vissza egyetemi hallgatóként vagy szakmát tanulóként; az ősszel, öt vagy tíz év múltán az érettségi találkozókon, a Váci Piárban mindig otthon lesztek! 

Isten áldjon benneteket! - zárta szavait az igazgató úr.

Kovács Sára a 12-dikesek nevében köszönte meg az iskola falai között töltött éveket.

Szesztay Ákos pedig a 11-dikesek képviseletében mondta el búcsúszavait:

Kedves búcsúzó Tizenkettedikesek, Igazgató úr, Kedves Pedagógusok, Szülők, Testvérek, Rokonok, Hozzátartozók, Barátok!

Az előttem elhangzott sok fontos gondolat után azt hiszem, megengedhetem magamnak, hogy rövid legyek. Itt a vége. Mármint még nem a beszédemnek, hanem a tizenkettedikesek gimnáziumi pályafutásának.  De vajon a „vége” a vég-e? Egyrészről, igen. Vége, mert ezután már nem fogtok ide, ebbe az intézménybe járni. Holnaptól megszűnik az iskolával való jogviszonyotok. Tehát vége. Azonban azt hiszem, egy keresztény iskolában nem igazán állná meg a helyét, ha azt mondanánk, hogy a vége, az mindennek a vége. Nincs vége, sőt, csak most kezdődik. Távlatok nyílnak meg előttetek. Kitárul előttetek az ember, és Isten adta szabadság.

Az ember lépést tesz lépés után. Most ti vizsgáztok, és mi még páholyból figyelhetünk titeket. De mint az Ember tragédiája párizsi színében Ádám Danton alakjában mondja Robespierre-nek, a guillotine alól, úgy ti is mondhatjátok a mi évfolyamunknak: „Ím, ezennel felszólítalak, hogy három hó alatt (a mi esetünkben egy év múlva) kövess ezen az úton”. Azonban akár felszólítotok, akár nem, követni fogunk.

Ma ti vizsgáztok, holnap mi. Holnapután - az iskola. Mert az iskola abból vizsgázik, hogy mire tett alkalmassá az a kb. 2700 nap, amit itt töltöttünk. Abból vizsgázik, hogy milyen világot építünk magunk köré. Sőt abból vizsgázik, hogy milyen életet élünk.

A szabadság felelősség. A felelősséghez fel kell nőni. Felnevelt-e minket erre a felelősségre az Iskola?

Alkalmassá tett-e arra, hogy „álmodjunk egy világot magunknak, és ne csak megálljunk a kapui előtt, hanem legyen erőnk és hitünk belépni”? Meg tudjuk-e teremteni a mi nemzedékünk saját világát? És milyen lesz az a világ?

Nemrég egy szavalóversenyen két verset kellett kötelezően önként választanom. Az egyik Rákóczi törökországi száműzetéséről szólt, Mikes Kelemen szemével nézve. Azt írta, hogy „Alattunk reménnyel ringó gályán, pogány föld felé futunk”. A reménnyel ringó gálya, az – azt hiszem – megvan alattunk. S pogány föld felé futunk? Lehet. De most már rajtunk is múlni fog, hogy pogány föld lesz-e, és hogy mit építünk ezen a földön. Ránk még az ismeretlen vár.

Keresztapámmal beszéltem erről. Ő mesélte, hogy amikor még kisiskolásként olyan feladatot kaptak, hogy rajzolják le a 2000-es éveket, mindenki repülő autókat és űrvilágot vízionált. Hát nézzetek körül! Van itt bármelyik a kettő közül? A Világ kiszámíthatatlanul változik, de amennyire kiszámíthatatlanul, legalább annyira folyamatosan. Fogunk-e tudni alkalmazkodni ehhez a gyorsan változó világhoz?

Én Úgy érzem, hogy amit lehetett, azt mi már megkaptuk. Bátran nézünk szembe az eljövendővel, mert fel lettünk készítve a saját harcainkra.

Kedves búcsúzó tizenkettedikesek, Isten sok áldását kívánom a saját Életeitekhez, és a vizsgához, amit általatok ír az iskola.

Utána a 11. évfolyam diákjai a Negyedikes társak Isten véletek című búcsúdalt énekelték el.
Ezt követte a zászló átadása a 11. évfolyamosoknak (Szesztay Ákos 11.A, Kavin Mátyás 11.B, Pápai Áron 11.C - vette át).

A szentmise főcelebránsa Vass Bálint SchP atya volt.

A virágok és ajándékok átadására már az osztálytermekben került sor.

Kívánunk minden végzős diáknak sikeres érettségi vizsgát és boldog életet!

Szöveg és fotó: StonehillB
Címkék: ballagás
blog programajánló | Tovább a programokhoz
Králiky

Ismét sítúra a Felvidéken! Február 2019. február 8-10.

Piarista ifjúsági csoportok

Piarista kötődésű ifjúsági csoportok indulnak az iskolában azoknak, akik közösségre, barátokra, őszinte beszélgetésekre és a hit megélésére vágynak.

Tánctanítás-tánctanulás

Táncolj! Tiéd a színpad!

Design: Unicial Program: Florka