Gyalogtúra a Mátrában

Gyönyörű napra ébredtünk június 17-én. A Nap ragyogott, az emberek nevettek, mintha ők is tudták volna, hogy milyen nemes és erőt igénylő feladat áll előttünk.

Büszkén nézték a magyar ifjakat, ahogy sátraikkal nekivágnak a vadonnak. Neki is indultunk az expedíciónak. Pestről elbuszoztunk Sástóra, ahol egy hangulatos tábortűzi beszélgetés után álomra hajtottuk fejünket, hogy másnap kipihenten vágjunk neki hazánk legmagasabb hegye meghódításának. Reggel összepakoltunk és elindultunk a Kékesre. Nehéz út volt, de még a kisebb felszerelésbeli hiányosságok sem hátráltattak minket. A végtelen jókedvvel, és a hűvös idővel karöltve könnyű szerrel vettük be a csúcsot. Elégedettek voltunk, de Vass Bálint Tanár Úrnak ez sem volt elég megerőltető, így Magyarország legmagasabb vízesése nyomába eredtünk. Utunkat sok különös ember és állat keresztezte, de kalandvágyunk csillapíthatatlan szomját ezek sem enyhítették. Tovább haladtunk, és meg is találtuk a kemény 10 méter magas vízesést. Gyönyörködtünk egyet, és elméláztunk egy picit az ember jelentéktelenségen, majd továbbálltunk sátorhelyet keresni. Meg is találtuk, és ínycsiklandó paprikás krumplit rittyentettünk össze. Jókat beszélgetünk, majd lefeküdtünk, hogy kipihenjük a túra fáradalmait.

Másnap tűző napsütésben vágtunk neki az utolsó 12 kilométernek. Nehézségekkel, de letudtuk. A táborhelyünk kellemes kis helyen, a mátraderecskei és a recski cigány „rezervátum” között volt. A helyiek kedvesen adtak alufóliát a spagetti megfőzéséhez, így még szimpatikusabbak voltak. Másnap reggel hajnalban indultunk haza Recskről, majd egy kis szerencsével elértük pesti vonatunkat. Épen és egészségesen megérkeztünk Vácra.

Bíró Vilmos, Borsay Máté