HIT-HAT tábor

Megkezdődött a vakáció, a táborok ideje. Idén is sikerült megrendezni az iskolai napközis hittan tábort, amelyen 45 gyermek vett részt óvodás kortól 9. évfolyamosokig (az utóbbiak már segítőként).

A szokásokhoz híven, az utolsó napon, egy órás kis vidám műsort adtak a tábor résztvevői a szülőknek, nagyszülőknek, testvérek.

Mindenki beleadta azt, amit szeretett volna. Hallhattunk sok szép éneket (keresztényt, népdalt, a csíksomlyói Szűzanya dalát, evés előtti és utáni imát, stb.) - hiszen a tábort végig énekelték, nótázták a fiatalok. Hallhattunk furulya- és fuvolaszót, gitárszólót. Volt, aki verssel, tanmesével készült. A humor sem hiányozhatott, matekviccek, a Családi kör paródiája, Vakáció keresztény módra is elhangzott.

Igazán öröm volt hallani, amint Marika néni a felkonferálások összekötő szövegében a napirendet is elmondta, amelyből megtudhattuk, hogy a héten voltak a gyerekek a Dunaparton, a Rózsakertben, a Művelődési Központ játszóházában. Fociztak, lányok-fiúk vegyesen, és a héten többször moziztak - a délutáni csendespihenőben. Hittantábor lévén, hogy a hit valóban hasson, minden nap reggeli imával, énekkel kezdtek, igeliturgián vettek részt. A konyhások finom ebédet főztek, a tízórai és az uzsonna sem maradt el.

Az utolsó nap délelőttjén - a hagyományoknak megfelelően - kimentek a Főtérre, ahol "utcai örömhírt" hirdettek az arra járó embereknek. Kettesével - mint az apostolok - odamentek fiatalokhoz, idősekhez, férfiakhoz és nőkhöz, hogy elmondják nekik: "Isten szeret téged!" Jót-rosszat kaptak, de bátran megtették keresztényi kötelességüket.

Az egyik tábori résztvevő az alábbi szavakkal buzdítja társait, hogy a következő évben is vegyenek részt még többen:

"Sok tábor közt emelem ki ezt. Ha valaki barátokra vagy egyszerűen néhány jó nyári élményre vágyik, ne felejtsen el jövőre jelentkezni a hittantáborba. Minél többen vagyunk, annál vidámabban telik a hét. Kézműveskedés, beszélgetés, filmnézés, sport, Vác nevezetes helyei, sok éneklés, imádság vár. Nem csak egymáshoz vihet közel minket a tábor, hanem Istenhez is. És ki nem jöhet? Erre nincs válasz. Függetlenül a korodtól, jól érezheted magad. Ne hagyd ki jövőre (se)!" (K.E.)

Hálásan köszönték a szülők, a gyermekek a sok élményt a Fölváry házaspárnak, a Tanárnőnek és a Tanár Úrnak!

Több fotó: hamarosan....

Szöveg és fotó: StonehillB
Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo