Informatika óra másképp

A digitális kreativitás jegyében folyt a munka a váci Piarista Gimnáziumban, ahol a Kilátóval közösen nevezett és regisztrált a 9. nyelvi előkészítő évfolyam 2-es info csapata a Kódolás Hete programra Robotika témában.

Az akciót, amelyhez – korosztályi megkötés nélkül - Európa szerte bárki csatlakozhatott, nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy a programozás és más technológiai tevékenységek révén a problémamegoldást, az együttműködést és a kreativitást ünnepeljék; hogy középpontba kerüljön az alkotás öröme, hogy elősegítsék az emberek összekapcsolódását és, hogy még jobban felkeltsék az érdeklődést a tudomány, a technológia, a matematika iránt.

A váci Piár 17 fős csapata informatika tanáruk, Varga Irina és központunk alkotóműhelyének vezetője, Czoch András „Cook” közös robotika órája keretében csatlakozott a kódolók nagy táborához.
Alkonykapcsolót, jelzőlámpát készítettünk, azaz a blokkos programozással és a Micro:bittel ismerkedtünk, dolgoztunk – avatott be Czoch András „Cook”. – Amellett, hogy a közös alkotás élményét adja, azért is fontos és jó kezdeményezés ez a program, mert megmutatja, hogy a kódolás, a programozás az élet milyen sok területén megjelenik, hasznos és azt, hogy milyen sok készség fejleszthető vele. Ha egyszerűen akarok fogalmazni: minél több emberhez eljut a tény, hogy a kódolás jó!" – summázta András.

Jó volt látni, hogy a gyerekek kizökkentek a „megszokottból, a kötelezőből” – kezdte Varga Irina. – Fiúk és lányok, azok is, akiket addig az informatika hidegen hagyott, szinte rögtön bevonódtak. Elkezdtek gondolkodni, aktívak lettek. Ami pedagógusként különösen óriási élmény, hogy már most látható eredménye van ennek az egyetlen alkalomnak is. Ugyanis azóta, ha informatika órán mondjuk hamarabb végeznek egy feladattal, a maradék időben a gyerekek már nem céltalanul szörföznek a neten, hanem megnyitják a közös robotika órán megismert programot és kísérleteznek, alkotnak.

Videós beszámoló: https://www.youtube.com/watch?v=RYV1EiQv-OA

Forrás: Kilátó honlapja

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo