IÜP 2019. - Forgách Péter a Piárban

Május 23-án iskolánkban járt az Ifjúsági Üzleti Program (IÜP) megálmodója, a piarista rendalapítóról elnevezett  Calasantius Training Program (CTP) szülőatyja, Dr. Forgách Péter, aki sokat mesélt magáról, az életéről, a program indulásáról és sikeréről, valamint újabb nagy álmairól.

Azok a magyarok, akik Forgách Péter alapítványának segítségével lehetőséget kaptak ösztöndíjasként tapasztalataik, tehetségük továbbfejlesztésére, kibontakoztatására, önkéntes keresztény vállalkozókként mentorálják a honlapunkon meghirdetett Ifjúsági Üzleti Tábort, melynek június 24-28-ig a Piarista Gimnázium ad otthont.

Kalász Ákos igazgató úr örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen jó lehetőséget lát a programban diákjaink gyakorlati érzékének, önbizalmuknak növelésére, képességeik fejlesztésére.

Néhány szó Dr. Forgách Péterről az ő elmondása alapján, és a programjának előzményeiről.
Forgách Péter 1946-ban Gyöngyösön született, 1956-ban a forradalom után szüleivel az Egyesült Államokba emigrált. 1959-ben kezdte meg tanulmányait a New York állambeli Buffalo-i Calasanctius Magyar Piarista Gimnáziumban, melyet alma materének tekint, és ahol Gerencsér István SchP atya szárnyai alatt nevelkedett. Itt alapozták meg a piaristák világra való nyitottságát, hazaszeretetét, társadalmi elkötelezettségét és szellemi fejlődésén keresztül későbbi sikereit is.
Felsőfokú tanulmányait az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen és a Medical College of Georgia-n végezte, ahol orvosi diplomát szerzett. Majd 1977-től 1980-ig San Franciscóban, a távol-keleti hadiflottánál szolgált, ekkor specializálódott a retinasebészetre. Ezt követően visszatért Buffalo-ba és magánpraxist hozott létre, egy saját kis klinikát épített.

1992-93 tájékán megkereste egy fiatal cserkész, Edöcsény András Magyarországról, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumból. Arra kérte, hogy Buffalo környékén szeretne egy előadóest keretében pénzt gyűjteni a kollégium számára. És akkor jött az ötlet, hogy az egy alkalmas adománygyűjtés helyett, ahol csak pár száz dollár jönne be, aztán gyorsan el is veszik, érdemesebb lenne egyetemeken és ösztöndíjat szerezni. Ezért elmentek a Niagara Egyetemre, amit a vincések tartanak fenn, és a Canisius jezsuita egyetemre. 10-10 perc alatt sikerült megnyerni a támogatásukat. Így kezdődött a CTP története, ami aztán találkozott Forgách Péter Szilícium-völgyben született álmával, ahol megfogant benne a gondolat, hogy egy ifjúsági üzleti képzést kellene csinálni Budapesten, lehetőséget teremtve ezzel az anyaországi diákoknak is arra, hogy megéljék azt az csodát, amit ott tapasztalt, és bizonyságot nyerjen, hogy Magyarországon is lehet indítani start up vállalkozásokat, csak eltökéltség kell hozzá, és merni nagyot álmodni.
Már 1994-ben néhány magyar diákot sikerült kijuttatni az Egyesült Államokba ösztöndíjjal. Ekkor még nem sejtette, hogy ezzel a kezdeményezéssel egy nagyon sikeres, CTP néven ismertté váló program alapköveit teszi le. Több száz magyar – köztük erdélyi és felvidéki – diáknak tette lehetővé, hogy amerikai egyetemek posztgraduális képzésein, illetve kórházakban többhónapos szakmai gyakorlaton vegyenek részt, és hazájukba visszatérve a megszerzett tudást ott hasznosítsák országuk és közvetlen környezetük, szűkebb közösségük építésére. A Program anyagi fedezetének biztosításához feleségével létrehozták a Stephen Gerencser Calasanctius Fund-ot Buffaloban. Ennek testvéralapítványaként 2000-ben alapult meg az öregdiákok önkéntes kezdeményezésére Budapesten a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány. (forrás: http://www.ctpinfo.hu/hu/ctp/alapito)

Azok a hálás öregdiákok, akik hazatértek az amerikai képzésről, a CTP mottójához híven (MAKE A LOT, SAVE A LOT, GIVE A LOT) szerettek volna valamit visszaadni abból, amit ott kint kaptak. Ezért kezdtek el az Ösztöndíj Alapítványon keresztül magyar középiskolásoknak táborokat szervezni - szintén az anyaország több városában, valamint felvidéki és erdélyi városokban. Nagy sikere volt ezeknek a programoknak, lelkesedést öntöttek a fiatalokba, és elültették bennük, hogy merjenek nagyot álmodni, és bátorsággal váltsák valóra álmaikat, vállalkozzanak.

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo