Karanténnapló-bejegyzések 3.

"Áttevődött a hangsúly a valóban lényegesre..." - a Molnár család gondolatai.

Két héttel ezelőtt értesültünk arról, hogy nem mehetnek gyermekeink iskolába, sőt, elmarad minden tervezett program is. Akkor még fel sem fogtuk, hogy mit is jelent ez pontosan. Munkahelyemen – mivel 4 gyermekes anya vagyok – rögtön felajánlották a home office lehetőségét természetesen munkahelyi laptoppal együtt. Nem is sejtettem, ennek mekkora jelentősége lesz az elkövetkező időszakban. Férjemnek be kell járnia dolgozni, - így nagyrészt egyedül leszek otthon a gyermekeimmel – de ő vásárol és intézi a „kinti” ügyeket.
Hétfőn megkaptuk rögtön a szükséges információkat gyermekeink osztályfőnökeitől és az iskolaigazgatóktól. Tudtuk, mire számítsunk, milyen is lesz a digitális oktatás. Elküldték a szükséges kódokat, így a gyerekek már a classroomokba bejelentkezve várták a kezdést. Nem úgy, mintha szünet kezdődne, hanem úgy, mintha folytatódna a tanév csak más formában.
Beszélgettünk velük arról, mire számítanak, mit várnak a gyerekek ettől a helyzettől. A következőket említették: nem kell olyan korán kelni, nem megy el az idejük az utazásra, várakozásra, DE a barátok, osztálytársak, a személyes kapcsolatok nagyon fognak nekik hiányozni.
Azon a nevezetes hétfő reggelen 3 iskolás és egy óvodás gyermekem a 7 órai ébresztő után kb. fél 8-kor hozták a felszerelésüket, jöttek tanulni. Láttam éreztem rajtuk a kíváncsiságot, a nyitottságot és a várakozást. Gyors reggeli után elővették az aznapi órákhoz szükségeseket és a digitális oktatás működési feltételét: az otthoni, a munkahelyi laptopot valamint egy kis tabletet. És érkeztek a feladatok a különböző tantárgyakból. Nekem is meg kellett ismernem a classroom működését, illetve az elkészült feladatok elküldésében is szükség volt a segítségre (fotózás-feltöltés-elküldés). Persze a napok múlásával egyre jobban belerázódtunk a folyamatokba, egyre gördülékenyebben ment.
Amíg eljutottunk a feladatok elküldéséhez, addig volt feladatom nekem is bőven – magyarázni, ellenőrizni, segíteni, kikérdezni - többféle korosztálynál, többféle tantárgyban, többféle témában, és persze az ovis kislányom is kérte a feladatait és a rá fordított időt, mert kicsit hanyagolva érezte magát az iskolás testvérek mellett. Azt sem tudtam, melyik gyerekhez menjek. Aztán hála Istennek megkaptuk az ovisok feladatlistáját, melyet az óvó nénik gondosan összeállítottak.
Eltelt hamar a délelőtt, kapkodva elkészítettem két magyarázat között az ebédet. Terítés és közös ebéd következett, amit nagyon élveztünk mindnyájan. Meg is állapították, hogy ez most milyen furcsa így. Közben beszélgettünk, kicsit elidőztünk, megosztottuk a délelőtti élményeket, ki milyen feladatot kapott, melyik órán mit tanultak. Úgy éreztem, hogy lassul, nyugodtabb lesz az életünk. Nem rohantunk semmivel, elpakoltunk ebéd után. A nagyok még visszatértek a feladataikhoz, a kicsiknek játék, mese és pihenés következett. Délután pedig már mindnyájan együtt játszottak bent és kint az udvaron. Nem kellett menni különórára, nem volt rohanás, hosszabb társasjáték is belefért az estébe. A napot mindig közös imádsággal zártuk, ahol hálát adtunk a kapott kegyelmekért, örömeinkért, hogy megtalálhatjuk a nehézségben is a jót és a lehetőséget.
És valahogy elkezdtünk együtt mozogni a mindennapokban. Nem kellett noszogatni senkit, hogy segítsenek, pakoljanak, hozzák, vigyék, hanem tudták maguktól is. Valahogy megérezték, most egy olyan időszak kezdődik, amikor muszáj lesz jobban együttműködni, mint eddig, segíteni a másiknak, így szebbé tesszük ezeket a napokat. Nagyon hálásak a gyermekeim azért, ami otthon illetve velük és a családban történik: az ebédért, a közös étkezésekért, a segítségért, amit egymásnak nyújtunk, a közös élményekért, ezeket megköszönik, elmondják egymásnak is és nekünk szülőknek is. Sokszor nagyon nehezek a délelőttök az én szempontomból - versenyfutásnak élem meg, a tanulás, tanítás, főzés, házimunka feladatai árasztanak el. De ezekért a fáradozásaimért hálás tekinteteket, köszönömöket kapok.
A háztartás szervezése is nagy kihívást jelent számunkra. Maradunk otthon, a lehető legritkábban járunk vásárolni, de mindennap valami finom és lehetőleg sok legyen az ebéd. Összeírtam tíz napra előre ételekből egy listát, ezekhez férjem beszerezte az alapanyagot, így a következő napokban tudok változatosan főzni. Érdekes módon jobban figyelnek a gyerekek arra, hogy mindent megegyenek, ne dobjunk ki ételt, előbb a régit együk meg, tehát nem pazarolunk.
Hálás vagyok azért, hogy ily módon megváltozott az éltünk, kicsit lelassultunk, jobban odafigyelünk egymásra, értékeljünk az együtt töltött időt, megbecsüljük azt, amink van. Egyfajta család-csapat-építés időszakát éljük.
A vírusos időszak előtt inkább a rohanás, az időpontok betartása mentén éltünk, közben elmentünk egymás mellett. Most pedig áttevődött a hangsúly a valóban lényegesre, amitől a világ egy kicsit ugyan lelassult, de hisszük, hogy a javunkra fog várni. Reméljük minden család megerősödik ezáltal és e nehéz időszak után valahogy ily módon átalakult családok fogják gazdagítani, építeni nemzetünket, Egyházunkat és közösségeinket.
Molnár család

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo