« Vissza a suli oldalára
E-napló Piarista Bál Koronavírus Felvételi, beiskolázás Elérhetőségek
április
2.

Karanténnapló-bejegyzések 4.

Szeretnénk minden héten hírt adni arról, ki hogyan éli meg a koronavírusos nehézségekkel, kihívásokkal, de akár örömökkel is teli időszakot. Hogyan változott meg diáklétünk, mi kavarog bennünk, miként alakul az osztályközösséghez és az iskolához fűződő kapcsolatuk...

A lány, aki megszerezte a koronavírus ellenszerét (Horváth Rebeka meséje)

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy király, akinek hatalmas országa volt. Minden áldott reggel kiállt a palotája erkélyére és onnan tekintett szét. Látott zöldellő dombokat, erdős hegyeket, hűs völgyeket melyeket - mint elejtett kék pántlikák - szeltek ketté csörgedező patakok. Ám birodalmának legszebb ékei a völgyek ölében megpihenő falvak és városkák voltak. Az utcákon az emberek kipirosodott arccal, csillogó szemmel siettek dolguk után s a szél kacagásuk magához ölelve suhant tova az utcákon. A kertekben százával nyíltak az illatos virágok s a gyümölcsfák roskadoztak az alma, a körte és a barack súlyától. Kutya és macska békességben sétált a kertek alatt s a nap alig rejtette el arcát a felhők mögé. Napfény borította be a birodalmat. A király büszke volt birodalmára s legfőképpen az ő vidám falvaira és városkáira. Ám hamarosan büszkesége gőgbe és hiúságba fordult. Elvárta, hogy a szomszéd birodalom uralkodói eljöjjenek hozzá, megnézzék birodalmának viruló gazdagságát és hódoljanak előtte. Önmagát magasztalta, amiért a népe ilyen jólétben tölti napjait. Lassanként mással se törődött csak önmaga dicséretével s a szomszéd uralkodók hízelgésével.


Bíró Eszter (7.b) - meseillusztráció

 Telt múlt az idő és egy tündér tévedt arra a vidékre. Meghallotta miként viselkedik a király és hogy már népe is egyre nagyobbra tartja magát: más népek fölött valónak. A tündér gondolt egyet. Megleckézteti ezt a gőgös uralkodót és a hiú népét. Betegséget bocsátott tehát a vidékre. S ez nem akármilyen betegség volt: gyengeséget és lázat okozott s közben gyorsabban terjedt, mint a gondolat. Az emberek a házaikba zárkóztak. Nem találkoztak egymással csak a szomszédiaknak kiáltoztak át, de akkor sem kedves szavakat. Mindenki a másikat hibáztatta. A kutya pedig elkezdte kergetni a macskát. Most már hiába jött ki reggelente a király az erkélyre csak üres és szomorú utcákat látott. A virágok elhervadtak a kertekben, mert nem volt, aki vizet hozzon a kútról. A gyümölcsök elrohadtak a fák alatt, mert nem volt, aki összeszedje. A Nap se simogatta már pillantásával a vidéket, elfordította arcát, mert nem lelte kedvét a látványban. A szomszéd uralkodók, pedig csak nevettek és a fejüket csóválták, hogy az ellenszerről ők semmit sem tudnak.

Hamarosan maga a király is ágynak esett. Hívatta az elsőszülött fiát.

– Ide hallgass édes fiam, ennek véget kell vetni! Menj, szedd a nyakadba a világot és kutasd fel ennek az ocsmány betegségnek az ellenszerét! Mert lám híres utcáim üresek és nevetés helyett siralom hallatszik.

A fiú búcsút intett atyjának, testvéreinek és el is indult. Bejárta a világot széltében hosszában, de a betegségre gyógyírt nem talált. Így üres kézzel volt kénytelen hazatérni. Ezután a kétségbeesett király másodszülött fiát tarisznyázta fel és indította útnak. Ám az sem járt több sikerrel, mint a testvére. A király egyre elkeseredettebb lett és elküldte utolsó reménységét a legkisebb fiát is. Ám egy hónap elteltével az is üres kézzel, lógó orral járult atyja elé.

– Elvesztem – sóhajtott fel ekkor a király – Mind elvesztünk.

Ám a király nem is tudott róla, hogy még van számára remény. Bátyjaival folytatott beszélgetését ugyanis kihallgatta a király legkisebb gyermeke Orgona hercegkisasszony. Látta, hogy az apja és a testvérei igen neki vannak búsulva, és hogy mostanában ebben a birodalomban mindenki más is búsul. Elfelejtették milyen is volt mikor felszabadultan kacagtak, most csak félnek és sopánkodnak. Elhatározta, hogy titokban ő maga is útra kél és szerencsét próbál. Így is tett. Kisettenkedett a palotából és elindult maga sem tudta merre. Ment mendegélt, de a lábacskái hamarosan elfáradtak és ő megállt pihenni az út szélén. Ahogy ott ült egyszer csak morgolódásra lett figyelmes. Elindult a hang irányába és hamarosan egy nagyorrú koboldra bukkant, amint egy viskó előtt állt és toporzékolt.

– Mi a baj? – szólította meg őt félénken Orgona királylány. –Miért morgolódsz?
– Hogy miért? Miért? Még kérded? Nem tudok bejutni a házamba. Sehogy se sikerül.

Orgona kérdőn tekintett rá, mire amaz folytatta.

– Ez egy varázs lakat a házon. Csak akkor lehet kinyitni, ha a nap utolsó sugara süt rá, amikor lenyomod a kilincset. Ám az én ostoba bibircsókom leárnyékolja a kulcslyukat, amikor be akarnék nyitni. Tegnap is az ablakon kellett bemásznom.
– Ó! Csak ez a baj? Majd én kinyitom neked. Máskor pedig talán próbáld meg morgás helyett egy bottal lenyomni a kilincset.
– Hmm. Nem is rossz ötlet – mondta hálásan a kobold. – Jótett helyében jót várj. Van bármi, amit tehetek érted?
– Az országomat betegség sújtja. Az ellenszerét keresem.
– Sajnos én semmiféle ellenszert nem ismerek, de a tündér biztosan. Menj tovább ezen az úton, majd a nagy fenyőnél fordulj jobbra. Arra megtalálod őt.
– Köszönöm! – hálálkodott Orgona, majd búcsút intett a koboldnak.

Ment mendegélt és el is ért a nagy fenyőhöz, ám ott ismét hangokra lett figyelmes. Felnézett a fenyőre és az ágak között megpillantott egy rubin vörös pillangót, aki beleakadt egy hatalmas pókhálóba. A lány gyengéden odanyúlt és kiemelte a kis lényt a háló csapdájából. Ahogy jobban megnézte azt is látta, hogy egy pille tündér az.

– Jó tett helyében jót várj! – szólalt meg most az apró lény vékony hangon. – Mit tehetek érted kedves kislány?

Orgona neki is elbeszélte baját. A kis pille pedig vállalta, hogy elvezeti őt a tündér kunyhójáig. Ott elbúcsúztak egymástól, Orgona pedig megállt az ajtó előtt, de bekopogtatni nem mert. Ahogy ott tipródott, meglátta, hogy a ház előtt hervadoznak a rózsák. Elszaladt a közeli patakhoz, de nem tudta mibe merhetne vizet, így levette saját topánkáját és abban vitt vizet a szomjas virágoknak. Mire visszaért a kunyhó ajtaja már nyitva volt. Meglocsolta a virágokat, majd belépett. Odabent édes rózsa illat terjengett és a tündér egy rózsa kelyhében ült.

– Már vártalak Orgona hercegkisasszony – szólalt meg mielőtt a lány bármit is mondhatott volna. – Előttem semmi nem marad rejtve az erdőben. Hallottam jócselekedeteidről. S tudom meglocsoltad szeretett rózsáimat is. Kívánhatsz tehát tőlem egyet, s azt én teljesítem.

Orgona elpanaszolta birodalma sorsát. Erre a tündér csak elmosolyodott.

– Ne aggódj gyermek. Az orvosságot meglelted.
– Mi az? – kérdezte a kislány izgatottan.

A tündér türelemre intette.

–Íme, itt van két papíros. Egyiket add atyádnak, a másik a tiéd. Előbb add át atyádnak az övét, és várd meg, míg kimondja azt, hogy ígérem. Azután menj ki az utcákra és olvasd el a papírost, amit neked adtam.

Orgona megköszönte és már éppen ment volna, mikor a tündér utána szólt.

– Ez nem minden. Van egy ajándékom számodra.

Azzal egy piros virágos szoknyát nyújtott át a lánynak. Ő nem értette mi célja vele, de azért megköszönte és haza indult. Mindent úgy tett, ahogyan a tündér mondta. Apja először elkomorodott a papírost olvasva, ám végül csak annyit mondott: ígérem. Akkor a kis hercegnő kiment a térre és kihajtotta a saját papírosát. Ez állt rajta: Vedd fel a szoknyát és kezdj el táncolni. Az emberek elfeledtek nevetni és mosolyogni. Hadd mosolyogjanak! A boldogság meghozza majd a reményt, s mindezek miatt túljutnak majd a betegségen.


Gyors Máté Bence (7.b) - meseillusztráció

A kis hercegnő felvette a piros szoknyát és kacagva táncra perdült. Az emberek pedig az ablakból figyelték, és hamarosan ők is mosolyogtak. Orgona körbe járta a birodalom városait és mosolyra fakasztotta az embereket. Pár hónap múlva pedig elmúlt az átok és elmúlt a betegség is. Újra nevető emberek járták az utcákat. Orgonát pedig megkoronázták a birodalom királynőjévé, mert ezt ígértette meg a tündér a hiú királlyal. Onnantól kezdve minden még inkább virágzott. Az emberek pedig elnevezték Orgonát kacagó királynőnek. S ezután boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Ha te is szeretnél hírt adni magadról, küldd el cikkedet, írásodat néhány fotót mellékelve hozzá a media@vac.piarista.hu címre.

 

blog programajánló | Tovább a programokhoz

Design: Unicial Program: Florka