Két keréken a Balaton körül

A 10. a osztály nyári kirándulása.

Csütörtök reggel csapatunk a Gimnázium udvarán gyülekezett. Kerékpárjainkat felszereltük az utánfutóra, csomagjaink pedig a kisbuszban landoltak. A táskák és a biciklik el is indultak a Balatonra, mi pedig a vonatállomás felé vettük az irányt. Pesten átvágva végül sikeresen elértük a Déli Pályaudvart, felszálltunk a megfelelő vonatra és a szerelvény már száguldott is velünk a Balaton felé.
Bár a vonaton szinte megfulladtunk a hőségben, a csapat állta a sarat, és fellélegezve szállt le Balatonkenesén, ahol már várt minket az utánfutó és a kisbusz. A bringák egy pillanat alatt készen álltak az indulásra. Nyeregbe pattantunk és meg sem álltunk a balatonfüredi kempingig. Itt rögtön kipróbáltuk a strandot, majd a Hegedűs Zoltán tanár úr által készített vacsorát fogyasztottuk el. Vacsora után még addig röpiztünk, amíg láttuk a labdát, majd mindenki nyugovóra tért.

Második nap reggel összeszedelőzködtünk, és elindultunk Badacsonytomaj felé. A tűző napon tekertünk. A forró levegő délibábot festett a bicikliút izzó aszfaltjára. Fáradtan érkeztünk meg a kempingbe, leheveredtünk a fűbe, és legnagyobb örömünkre görögdinnyét kaptunk uzsonnára. A mennyei vacsora után tábortűz következett, amit sajnos a hirtelen lecsapó vihar elmosott. Eső csapkodta, tomboló szél rángatta ide-oda sátraink falát. A dühöngő vihar egy sátrat ki is billentett helyéről, azonban a sok segítő kéznek hála ez a probléma hamarosan megoldódott.

Szombaton meleg, napsütéses reggel fogadott, megreggeliztünk, és újult erővel vágtunk neki az előttünk álló távnak. Legújabb célunk a Kócsag kemping volt Balatonberényben. Azonban ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, előbb végig kellett tekernünk a római úton, fel kellett jutnunk Szigliget várához, hogy ezután Keszthely városát elérve megpihenhessünk. Itt kaptunk egy kis szabadidőt, bebarangolhattuk a város utcáit. Innen már gyerekjáték volt a maradék távolságot megtenni, és nemsokára el is értük a Kócsag kempinget. A berényi strandot is rögtön kipróbáltuk. A kemping apró stégjéről meseszép látvány fogadott. A naplemente fényeiben tündöklő vízen hattyúk úsztak. A sekély vízben még egy halászhálót is találtunk, két ősöreg csónak társaságában.

Vasárnap elindultunk utolsó szálláshelyünk, a Vadvirág kemping felé. Az út első felét könnyedén megtettük. Bogláron megálltunk, Labancz Zsolt atya pedig a természetben tartott nekünk misét. A mise után kutat keresve tekertünk tovább. Mikor a hőn áhított kutat megtaláltuk a hegytetőn, mindannyian megtöltöttük kulacsainkat, szőlőcukrot ettünk, majd miután kifújtuk magunkat, továbbindultunk. Délután meg is érkeztünk a Vadvirág kempingbe. Mint szokásosan, itt is rögtön a kemping strandjára siettünk. A vízben sokat labdáztunk, később pedig sikeresen felépült a háromemeletes emberpiramis. A vacsora chilis bab volt, mosogatás után pedig még sokáig beszélgettünk.

Az utolsó napon bátran vágtunk neki a maradék útszakasznak. A balatonvilágosi emelkedő sokunkat megizzasztott, de végül mindenki feljutott a hegytetőre. Innen már csak pár kilométer volt Keneséig az út. A kenesei szabadstrandon megebédeltünk, és még egy gyors csobbanásra is jutott idő. Innen rögtön a vonatállomásra tekertünk, és miután a bicikliket felszereltük az utánfutóra, mi magunk is felszálltunk a Budapestre induló vonatra.

Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára. Köszönjük Vass Ildikó tanárnőnek, Labancz Zsolt atyának, Hegedűs Zoltán tanár úrnak és minden szülőnek, aki segített.
Pehartz Réka Anna (2028.a)

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo