KM tábor Pusztafalun

A kiscsoportos beszélgetések, a közös játék és Christian party mellett a hivatás témájához kapcsolódóan a család mint hivatás és szerzetesség is terítéken volt az idei nyári táborban, ahol közel 200 diák vett részt a piarista iskolákból. A hetet végigkísérő mottó: Értelmet adok neked, megtanítalak az útra, amelyen járnod kell. Tanácsot adok neked, és szemem rajtad nyugszik. (Zsolt 32,8) 

Müller Zsófia (11.c) beszámolója: 

2022. augusztus 8-án a Vácról megkezdtük utunkat Pusztafalura. Miután megérkeztünk mindenki regisztrált és átvehettük az idei KM tábor pólóját. Ezután minden csapat elfoglalta a saját kis házát. Ezt egy közös szentmise követte Az első napot leginkább kiscsoportunk megismerésével töltöttük. A délután folyamán a csapatok összemérhették erejüket egy sorverseny keretein belül.

A második nap egy rövid túra után elérkeztünk egy tengerszemhez, szerencsére nagyon szép idő volt ezért nagyon kellemes volt az erdőben sétálni. Miután megérkeztünk, pár órán keresztül fürödhettünk, illetve különböző játékokat játszhattunk.

Szerdán első feladatunkként ki kellett választanunk négy workshopot, amin szerettünk volna részt venni. Ezeken a rövidebb csoportos foglalkozásokon különböző hivatásokat ismerhettünk meg, pl. HR, szépirodalmi szerkesztő és asztalos. Továbbá kis csoportjainkban beszélgettünk a jövőnkről való elképzeléseinkről és arról, hogy mit tartunk fontosnak amikor egy fontos döntést kell meghoznunk. A nap folyamán jobban megismerhettük a szerzetesek életét és hogy pontosan mi az ő feladatuk. Este pedig elérkezett mindenki egyik kedvenc programja a Christian Party. Nagyon jól éreztük magunkat és rengeteget táncoltunk.

A csütörtöki reggelen összepakoltuk hátizsákjainkat, átvettük az úti csomagjainkat majd, elindultunk az erdei túrára. Séta közben párszor megálltunk ilyenkor lehetőségünk nyílt gyönyörködni a tájban. Célunk egy nagyobb mező volt, ahol részt vettünk a szentmisén. Egy kis pihenő után elindultunk visszafelé a táborba.

Utolsó napunkat kiscsoportos beszélgetéssel kezdtük, amit délután egy sorverseny követett. A sorverseny során az állomásokon a lányoknak fiús, a fiúknak pedig lányos feladatokat kellett teljesíteniük. Amíg a lányok teendői között szerepelt a bunkerépítés, autóhúzás, birkózás, addig a fiúk teregettek, ruhát hajtogattak, tűbe cérnát fűztek emellett fontos megemlítenünk, hogy egyik társukat két törülköző segítségével be kellett pelenkázniuk.

A tábort egy emlékezetes tábortűzzel zártuk, ahol még utoljára együtt játszhattunk és énekelhettünk. Majd másnap sajnos búcsút vettünk egymástól és elindultunk hazafelé.

Ez alatt az egy hét során feledhetetlen élményekkel és új barátságokkal gazdagodhattunk. Én igazán hálás vagyok az itt megismert emberekért remélem jövőre is találkozunk!

További fotók a FB-on

A KM tábor témájának apropóján az MTVA kisfilmeket forgatott. Forián-Szabó Máté piarista szerzetes beszélget a fiatalokkal arról, hogyan lehetnek figyelmesebben jelen saját életükben, és miként tudnak visszatérni a jóra vezető útra, ha rossz döntést hoztak korábban. 

DÖNTÉSEINKRŐL - De őszintén! (2022. augusztus 22.)

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo