« Vissza a suli oldalára
E-napló Piarista Bál Koronavírus Felvételi, beiskolázás, beiratkozás Elérhetőségek
június
16.

Köszönjük, Salamon Ágota tanárnő!

Salamon Ágota igazgatóhelyettes asszonytól búcsúztunk, aki a következő tanévet már nem velünk kezdi, de ahogy ő fogalmazott, a piarista közösség mindig a szívében marad.

A Te Deumon Kalász Ákos igazgató úr egy csokor virággal búcsúzott a tanárnőtől, majd az azt követő tanévzáró konferencia után elérzékenyült szavakkal méltatta munkatársát és a gimnáziumban töltött 16 évét.

Kedves Ágota!
Azt gondoltam októberben, amikor először jelezted szándékod, hogy ez egy szomorú búcsú lesz! Most mégsem érzem szomorúnak ezt a percet. Talán önzők is lennénk, ha szomorkodnánk. Hiszen magad gondoltad, hogy neked ez lesz most a legjobb. Tiszteljük a döntésed, sőt baráti szeretettel féltve örülök a döntésednek!

Melletted voltam szombaton (a 12.B osztályfőnökeként vett rész az érettségi bizonyítványok eredményhirdetésén), láttam, milyen ajándékkönyvet kaptál a diákjaidtól, tapasztaltam azt, milyen nagy szeretettel fordulnak feléd a diákok, s most a búcsú közeledtével látom azt is, milyen sokan adnak vissza neked abból a szeretetből, amit Te nekik adtál. 16 éve vagy velünk. Ezt a 16 évet ünnepeljük veled.

Átrepüljük ezt az időszakot nagyvonalakban. A nyelvi előkészítő kialakításában vállaltál szerepet. Kezdetben elsősorban a diákokra figyeltél, de pedagógiai látásmódod, a gyermekek valódi szükségleteire figyelő érzékenységed, nagyobb felelősségvállalásra hívott. Munkaközösség-vezető lettél, egy olyan kulturális szigetet hoztál létre az iskolában, amely teret engedett annak, hogy az iskola nyelvi képzéséről stratégiai szinten gondolkodjon.

A legsikeresebb képzési profilja lett a nyelv az iskolának, amelyben neked fontos részed volt. Kooperatív technika, belső tanári képzések, nyílt órák, óralátogatások… sok mindent fejeztek ki nyitottságodból ezek a gyakorlatok, ezek a meghívásaid.

Aztán osztályfőnök lettél - gondoltad volna, hogy az osztályoddal ballagsz te is -, majd nehéz időkben a vezetői csapat tagja is. Egyetemekről érkeztek fiatal tanárjelöltek, mentoráltad őket, de bizalommal fordulhatott hozzád bármely kollégád is, akinek segítségre, jó szóra, személyes figyelemre volt szüksége. Portfólió, védés, prezentáció… mindenkinek adtál valamit, mindenki számíthatott figyelmedre!

Aztán a közeli múltról: régóta álmodtunk iskoláról, ahol békében, harmóniában, szorgos kreatív munkával, magunkat sem kímélve építhetjük Kalazancius atyánk iskoláját. 3 évvel ezelőtt azt éreztük, különleges kegyelmi állapotban kezdhetünk az iskolaépítéshez. Igazi társ, igazi vezető voltál ebben az építkezésben mellettünk.

Kincseiből bőkezűen adakozó ember vagy, ezért is örülök, hogy most magadra figyelve jutottál döntésre. Ebből a sok jóból kapsz vissza most néhány apró morzsát, képet, könyvet, levélkét, üzenetet, hosszú beszédet. És ennek a szép aratásnak visszfényét, párás szemed is jó látni! Mert érzed a szeretetet. Mert a szeretet energia. Építő, gyógyító energia.

Személyesen is hálás vagyok neked! És bevallom, nem tudom, hogy kezdődött kettőnk kapcsolata. De most úgy érzem, mintha mindig is így lett volna. Sokat tanultam tőled. Társ voltál, aztán inspiráló, tükröt tartó, lelkesítő, bátorító barát lettél. Hálás vagyok minden beszélgetésért, amelyből sokkal több kellett volna.

Szeretett Ágotánk!
Hála neked, és hála a Jóistennek érted, akinek rád áradó kegyelméért is imádkoztunk a szentmisében.
És ne feledd, visszalátogatsz, ide mindig haza jössz!  Isten veled! - hangzottak a köszönő szavak mindannyiunk nevében.

Ezután Ágota felidézte gyerekkorának szép emlékei közül azokat, melyik már egészen kicsi kora óta a tanári pályára szólították őt. Majd a 16 évvel ezelőtt történet eseményekre gondolt vissza, amikor majdnem az egész családja a Piarista Gimnázium falai közé került. Felidézte, hogyan került egyre közelebb a piarista rendalapítóhoz, Kalazancius idáljához, és az egész munkásságát  Szt. József szellemiségének szolgálatába állította,  Ezért is szeretné folytatni a gyermekek tanítását, de ezentúl más keretek között. Háláját fejezte ki a kollégák szeretetéért, elismeréséért, segítő munkájáért, hiszen ebben a támogató környezetben tudta kibontakoztatni képességeit, és beteljesíteni hivatását.

Egy apró ajándék, melyet a végén átadtunk, csak jelképes "jutalom", melyet fáradhatatlan munkájáért adtunk át közösen Salamon Ágotának.

Fotó: StonehillB

 

blog programajánló | Tovább a programokhoz

Design: Unicial Program: Florka