Kőváry Károly családja

Kőváry Károly piarista, az újrainduló váci Piarista Gimnázium első igazgatója, idén lenne 100 éves, 1923. május 10-én született Rákospalotán Kerschbaummayer Károly és Démusz Margit házasságából.

Az évforduló alkalom újra megidézni alakját, bár nem én vagyok a leghivatottabb erre, még ha vannak is meghatározó személyes emlékeim vele kapcsolatban, akár felvételim a Piarista Gimnáziumba, ahogy ministrálásra ösztönzött, akár az érettségin példamegoldásomat látva megcsóvált feje. Ezek bizonyára többet mondanának róla, mint a feltárt családfája, mert az inkább a kutatóról szól.

A családkutatás nyomán nevek, helyek, évszámok, foglalkozások tömkelege áll elő, amit valahogy kezelni kell, de a lényeg így is elsikkadhat. Vajon kinek a szellemiségét vitte tovább az illető, akinek a felmenőit kikutattuk? A testi leszármazás anyakönyvek alapján kutatható, a szellemi származáshoz más forrásokra lenne szükség, még ha a szülők szellemisége is meghatározó lehet.

A kutakodás egyik célkitűzése a család tanítói hagyományának feltárása volt. Adta magát ez a szempont, hiszen a paptanár Kőváry Károly apja és nagyapja is tanító volt. A nagyszülők, Kerschbaummayer József és Bezlánovics Erzsébet házasságából 13 gyermek született, 11 megélte a felnőttkort, 5 lett tanító, közte Julianna és Antónia nagynénik. Előbbi Orosházán dolgozott férjével, Hampó Ferenccel, majd nyugdíjasként orvos fiukat követve kerültek Vácra; utóbbi a Kiskunmajsához tartozó Tajó tanyasi iskolájában dolgozott férjével, Sváb Pállal együtt 40 éven át. Tajó fontos helyszín lett, mert az 1909-ben meghalt nagyapa után félárván maradt gyerekek közül éppen a második legfiatalabb Antónia állásba való kinevezése után magához vette a nagymamát, így a család egyik központi helyévé vált, már az 1930-as években. Kőváry Károlynak azért is lett fontos Tajó, mert anyja elhagyta családjukat, még újmiséjét is itt mondta 1947-ben. Tanulmányaira is rányomta a bélyegét a családi gond: Zombán végezte az elemi iskolát (édesapja itt tanított), Kiskunhalason az elemi 5. osztályát (Tajó közelségében), Újpesten kezdte a gimnáziumot (anyai nagyszülők laktak itt), Bonyhádon folytatta az evangélikus gimnáziumban (apa közelsége), majd a gimnázium felsőbb osztályait Szegeden (itt volt tanítói internátus tanítók gyerekeinek) járta ki a piaristáknál, érettségi után pedig novícius lett Vácon.
A Kerschbaummayer családban nemzedékről nemzedékre történő mobilitást lehet megfigyelni. Kőváry Károly apja és testvérei túlnyomórészt a Fejér megyei Lajoskomáromban és Szilasbalháson születtek, de a fent emlegetett nagyszülők még Lentiben házasodtak, és első gyerekeik is a zalai Iklódbördöcén születtek. A nagyapa maga is zalai volt, Rigyácon vagy Szepetneken született, viszont az ő apja, id. Kerschbaummayer József a Vas megyei, de Trianonban elcsatolt Rábaszentmártonban látta meg a napvilágot tíznél több testvérével együtt. Az ő apja K. János volt, a Moson megyei Rajkáról került ide. A felmenők foglalkozására nézve is kapunk eligazítást az anyakönyvekben: id. József kovács volt (faber ferrarius), viszont apja megint tanár (ludirector), az ő apja pedig ács (asciarius).

Az anyai ágakról is essék pár szó. Démusz Margit apját Károlynak hívták, aki ugyan Érsekújváron született, de akkor a család a fővároshoz kötődött, vélhetően a nagyapa, Démusz András vasutas munkájával függött össze az átmeneti ottlét, lakatosként dolgozott a vasútnak. Amúgy Károly is vasutas lett, főművezetőként ment nyugdíjba. András születését Budán, a felsővízivárosi plébánián anyakönyvezték, ott kötöttek szülei, Démusz Ferenc és Zöllner Teréz házasságot. Utóbbi bejegyzésben szerepel, hogy Démusz Ferenc a csehországi Saaz-ból (cseh neve Žatec) származik, Zöllner Teréz pedig terézvárosi születésű. Mind Démusz András, mind Démusz Károly keresztelési anyakönyvi bejegyzése mellé 1941-ben megjegyzést tettek, amiben nevüket Démus-ra helyesbítették. András felesége Silberer Katalin volt, akinek szülei Silberer József és Eberling Eleonóra budai szőlőművesek voltak (vinicola). Végül Károly felesége Unger Anna volt, Unger Márton és Karchesz Erzsébet lánya. Pesti, újpesti családról van szó, de mindkét szülő vidékről származik. Az Unger család Moson megyei gyökerekkel rendelkezik, Levél és Mosonszolnok településeken éltek a felmenők, Unger Mártont előbb sütőmester, utóbb gyepmester foglalkozással írták be az anyakönyvekbe. Karchesz Erzsébet pedig a Nyitra melletti Elecskén született, Karchesz Pál vadász és Czapkay Rozália házasságából.
Démusz Margit után következzen Bezlánovics Erzsébet és családjának bemutatása. Kőváry Károly nagyszüleinek Lentiben kötött házasságát már említettem, a Bezlánovics család az 1870-es évektől kezdve ott élt, de a Muravidéken lévő Petesházáról költöztek oda, Erzsébet még ott született, kisebb testvérei már Lentiben. Ennél a családnál is megfigyelhető egy generációs költözés. Erzsébet szülei Bezlánovics József és Lendvai Viktória voltak. Már a név is sejteti, hogy a muravidéki vonal az anyához kötődik, a Lendvai (eredetileg Mindsek) család élt Alsó-Lendván. Bezlánovics József a Vas megyei Pácsonyban született, és Lentiben halt meg, de ami érdekesebb, hogy tanító volt.
Id. Kerschbaummayer József feleségének, Kelemen Etelkának a családját nem sikerült teljes biztonsággal azonosítani, de Zala megyeiek voltak. Nándor nevű gyermekük is tanító lett a Sopron megyei Hidegségen.
Egy mondat erejéig a Vas megyei Anhalt családról is megemlékezünk, már csak azért is, mert Anhalt Ágnes apja, József tanító volt.
Összegezve Kőváry Károly egyenes ági felmenői közt a tanítókat, azt találjuk, ha nem is ugyanazon az ágon, de 5 generáción át követhető visszafelé ez a foglalkozás: az apa (Kőváry Károly), a nagyapa (Kerschbaummayer József), a dédapa (Bezlánovics József), az ükapa (Kerschbaummayer János) és a szépapa (Anhalt József) is tanító volt.
A család kutatása során Vasban, Zalában is kalandozhattunk, sőt Burgenlandban és a Muravidéken is, a végállomás Vác lett, de a kör nem zárult be. Köszönjük, Karcsi bácsi!
(A familysearch.org oldalon fellelhető anyakönyvek kutatása, illetve az ugyanott többek által készített családfa alapján összeállította Juhász Gábor.)

A mellékelt fényképhez: Bezlánovics Erzsébet gyerekei és házastársaik, illetve unokái körében 1938-ban (Kőváry Károly a középső sor bal szélén)


Az életutat illusztráló dokumentumrészletek:
„Az iskolának két éve tanára. Azelőtt felekezeti iskolában tanított, paptanár volt. Ennek ellenére mind szakmai tudásában, mind módszerében megfelel a követelményeknek. Kiválóan kapcsolja össze az elméletet a gyakorlattal. Az iskola lehetőségeihez mérten minden anyagot a fizikaoktatásban kísérletezéssel tanít. Kísérlet hiányában rajzaival teszi szemléletessé az órát. Az állandó ismétléssel nagyban hozzájárul a tanulók szilárd tárgyi tudásának növeléséhez. Összefüggő, precíz és a gyakorlattal kapcsolatos feleleteket kíván. Munkához való viszonya igen jó. A matematika szakkör vezetője. Tanítványaival lelkiismeretesen foglalkozik, korrepetálja őket. Az iskolában házi versenyeket rendez. Tudomásom szerint azonban még templomba jár. Érthetetlen, hogy idealista világnézettel, hogyan képes ilyen jó szakmai munkát végezni. Továbbképzésre jár. Tekintettel fiatal korára (30 éves) remélhető, hogy átnevelődik.” Siklósi Lászlóné tanulmányi felügyelő jelentése a Bagi Ilona Gimnáziumban Kőváry Károlyról 1953. nov. 24-én.
„Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen matematikából, valamint az Arany Dániel Matematika Versenyen tanítványai folyamatosan kiválóan szerepelnek, közülük sokan évek óta a nemzetközi matematikai diákolimpián helyezést értek el. Így minden túlzás nélkül mondható, Magyarország rangos szereplése ezeken a nemzetközi versenyeken jelentős részben az ő nevéhez fűződnek. […]
Egyénisége szerény, munkájában megbízható, pontos, feladatait mindig komolyan veszi, végtelenül korrekt. Szereti és tiszteli tanítványait. Tanítási óráinak légköre igen jó, a nehéz matematika feladatok és problémák nem veszik el az órák hangulatosságát, jó kedélyét. Műveltsége nagy, így óráin mindig kapnak valami többletet tanítványai a matematikán kívül általános műveltségből is. Gondot fordít a tanulók nevelésére, jellemformálására, a matematika oktatásából eredően az önfegyelemre, az akaraterő fejlesztésére irányuló lehetőségeket kihasználja.” Részletek Kőváry Károly 1973. június 20-án a Fazekas Mihály Gimnáziumban készült vezetőtanári minősítésének kiegészítéséből. (Bocskay Imre párttitkár, Genzwein Ferenc igazgató, Dr. Zsombor László szakszervezeti bizalmi.)


A dokumentumok és a fénykép Kőváry Károly hagyatékából való, amit a Piarista Rend Magyar Tartomány Központi Levéltára őriz.

Epilogus (Arany János után…)

A Fazekast ím kijárta,

Többnyire csak gyalog járva.

Gyalog bizon!...

Legfölebb ha villamoson.

 

Látott sok kevély fogatot,

Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelke:

Soha meg se’ irigyelte.

 

Nem törődött gazdagsággal

Hiú-üres butasággal:

Hová tolong,

Hatalomért merre hajlong.

 

Ha rossz ember megtalálta,

S neki ártani próbála,

Megbocsátott,

Félreállva csak mosolygott.

 

Hiszen a vén falak között

Minden diák neki köszönt.

Ezt megérve

Megvolt szíve minden kedve.

 

A Fazekast ím kijárta,

Adott-kapott mindig várva

Néha többet,

Kérve, kellve, kevesebbet.

 

Kapott vezetői címet,

Tekintélyt és szeretetet.

Nagyravágyva

Bételt volna keble vágya.

 

De ő nem hiú, sem kevély,

Tudta mindig, mi mennyit ér

S boldogságát

Sokan szívükből kívánják.

 

Mint a növényt titkos métely

Emészti-e őt a kétely?

– Nem mutatta –

Bölcs derűjét árasztotta.

 

Sok-sok gyereket tanított,

Nekik-nekünk egyként adott

Emberséget

És jóságba vetett hitet.

 

A Fazekast ím kijárta,

Mindnyájunké így lett mára

Ősz alakja,

Dió szeme, medve hangja.

 

Jól megérdemelt nyugalmát

Élvezze, s hagyja a munkát,

Kértük-kérve:

S ő halasztá évrül-évre.

 

Most kérlelni őt késő már,

Iskolát kap, mely reá vár,

Mely sajátja,

Melyben mindenki hit-társa.

 

Munkás, vidám öregséget,

Új munkához egészséget,

Ezt kívánjuk

S hogy maradjon a barátunk.

 

Most, hogy elmegy, sírni késő,

Itt a búcsú, de nem végső,

Mert még hinni is merészség,

Hogy mi legyünk ezután is,

Kavics nélkül is közösség.

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo