II. Tavaszi Gála 

Szép számban gyűltek össze tegnap este vendégek, szülők, tanárok, diákok a Piarista Gimnázium dísztermében.

Kalász Ákos igazgató úr köszöntötte a vendégeket és az estet szervező szülőket, a Szülői Szervezet vezetőit. Köszöntő szavaiban a piarista közösség gazdagságát és a komolyzene katartikus hatását emelte ki, amely elengedhetetlen az egészséges emberi fejlődéshez és a harmonikus életműködéshez. Köszöntötte a koncert Junior Prima-díjas előadóját, az iskola öregdiákját, Pellet Sebestyént is, aki fiatal kora ellenére számos hazai és nemzetközi koncertterem vendége volt már a baseli Stadtcasinotól a Zeneakadémia nagyterméig, a Vigadótól a Művészetek Palotájáig.

Pellet Sebestén összművészeti előadása felejthetetlen és valóban mélyre hatóan katartikus élményt nyújtott mindenkinek, aki a Tavaszi Gálára ellátogatott. A fiatal művész virtuóz játéka, különleges darabválasztásai mellett a közönség minden darab előtt kapott egy kis útba igazító itinert a darabok zenei nyelvének megértéséhez. A szellemes, mély, esetenként szakmai magyarázatok a fellépő művész személyiségének különleges gazdagságát is feltárták. A humorral is fűszerezett bevezetők, a művek egy-egy részletének illusztrációszerű bemutatása nagyszerűen támogatta a megértést. Sebestyén különleges művész, aki az általa megszólaltatott darabok szervőivel és alkotásaival különleges, belső kapcsolatban van. Az interpretált alkotások pedig ihletett művész ujjai alatt szólalnak meg felejthetetlen élményt nyújtva. Katartikus este volt minden dimenziójában. Érdemes Pellet Sebestyén nevét felírni, s keresni a koncertnaptárokban.


A szünet pedig a jóízű beszélgetéseknek, finom süteményeknek és értékes találkozásoknak adott teret. A teaház és a büfé a báli pompájukban ragyogtak. A házi finomságokat a szülők készítették, az est bevételét jótékonysági célokra fordítják a szervezők.
Köszönjük a Szülői Szervezet szervező munkáját és hagyományteremtő szándékát. Jövőre elmondhatjuk ilyenkor, hogy a Tavaszi Gála immár tradíció!

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo