Múzeumpedagógiai foglalkozás a Műcsarnokban

November 8-án egy rajz faktosokból álló csapat elindultunk a Műcsarnokba, Győrffy-Kovács Adrienn tanárnő vezetésével.

"Álmos, szürke felhők takarták el a napot Budapest felett és néha az eső is szemerkélt. Megkönnyebbültünk, mikor megláttuk a Hősök Terét és a Műcsarnok impozáns épületét. Odabent ugyanis kellemes meleg és barátságos fény fogadott minket, mely végigsimított az ezernyi mintával díszített falon. Kedves hölgy fogadott és vezetett le bennünket egy titokzatos csigalépcsőn, ahol lerakhattuk a táskákat, kabátokat. Ezután visszatértünk az előcsarnokba.

Itt aztán párt választottunk magunknak. Kaptunk egy lapot, melyre első benyomásainkat írhattuk fel a képekről. Már akkor sejthettük, hogy ez nem egy mindennapi látogatás lesz.

Hatalmas termeken vonultunk végig és megtekinthettük Konkoly Gyula és Kondor Attila kortársművészek festményeit. Feladatokat és érdekes kérdéseket kaptunk, úgy érezhettük, hogy nem csak egy kiállítást nézünk, de a részévé is válunk bizonyos értelemben. Bátran kérdezhettünk, elmondhattuk saját véleményünket is. Az egyik feladatban pedig mi magunk is megrajzolhattuk álmaink kertjét, olyan kertet, ahol szívesen festenénk és alkotnánk.

Nagyon különböző elképzelések születettek. Lágy zenét hallgattunk. Elrepülhettünk egy varázslatos világba Kondor Attila festményein keresztül. Ezt egy videón keresztül tettük. Egyik képből a másikba sodródtunk és közben minden másról elfeledkezhettünk. Festmények, csend és az alkotás izgalmának öröme fonta körül a társaságot. A tanárnő mosolyogva figyelt.

Miután a tervezett program véget ért, szabadon sétálhattunk a képek között. Odakint vigasztalanul esett, és az esőcseppek szomorú hírnökökként folytak le az ablakon, mi ebből mit sem érzékeltünk. A festményeken keresztül napsütötte fasor között, egy vízesés partján vagy egy nyüzsgő piacon találhattuk magunkat. Észre sem vettük, hogyan repül el az idő könnyű pillangó szárnyán felettünk, így a tervezettnél egy órával tovább maradtunk. A végére igencsak elfáradtunk, de ez az élményszerzés lényege, nem a pihenésről szól, hanem a feltöltődésről. A látottak mindenkinek másképp, de mindenképpen beépülnek az életébe.

Hazafelé az járt az eszemben, vajon kinek hogy tetszett, amit látott. És nekem? Mi is maradt bennem igazán?
Maga a látogatás, a hely, a nyugalom, a varázslat, a zene. És persze a képek.
Kondor Attila tájképei nem valóságosak, inkább mintha mindig kiemelne valamit, és azt járja körül, helyezi át más dimenzióba. Főként az ajtókon (kapukon) akadt meg a szemem, mást jelent egy bezárt ajtó, és mennyire mást a résnyire nyitott. Hová hív? Mi lehet mögötte? És innen a képzelet már olyan világba visz, amit a magunk élettapasztalatai alapján képzelünk el. Vagyis mintha tovább alkotnánk a képet, belevisz bennünket a festő a saját világába, és azon túl. Egy kicsit olyan érzés, mintha beszélgetnénk a művésszel. Tetszett az is, ahol egy épület sziluettjét helyezte egy tó közepébe. Megközelíthetetlen alakzat egy hideg kék tájban. Titokzatos és magányos. Első látásra furcsa képek, és mégis többet mondanak egy realista módon megfestett tájnál.
Konkoly Gyula képei nem hatottak rám ilyen erővel. Ábrázolása vad, próbáltam értelmezni. Képzeletem inkább vissza-visszatér Kondor Attila világába, ahol lebeghet a gondolat a mese és a valóság határán, élvezettel léphetünk át egyikből a másikba."

Horváth Rebeka (11.c) írása

Fotó: GY-K.A.