Pályaorientációs nap - online

Idén is megtartottuk a pályaorientációs napunkat, a vírushelyzet miatt az online térben.

Ebben az évben október 3-án, szombaton tartottuk meg 9-12. évfolyamon tanuló diákjaink számára segítséget nyújtó pályaorientációs napot, amelyet immár 4. éve szervezünk. Az elmúlt években, a jelenléti iskolában, egy-egy szombat délelőtt, sokféle programot kínáltunk itt az épületben. Lehetőségük volt az egyetemek, főiskolák képviselőjével találkozni, motivációs szakember tartott előadást nekik, valamint műhelybeszélgetések keretében ismerkedhettek szakmákkal, hivatásokkal, öregdiákok és vállalkozó kedvű szülők segítségével.

A mostani világjárvány idején más formában kellett ezt a sokféle, értékes találkozást kínáló napot megszerveznünk. Annak érdekében, hogy eredeti szándékaink ne veszítsenek értékükből, gondos szervezési, előkészítési munka révén átkerült a programunk az online térbe. Tehát a nap minden eleme (egyetemek, főiskolák képviselői, előadók, motivációs tréner) az online térben valósult meg.

Bevezetésként partnerintézményünk, a Piarista Kilátó Központ anyagait nézhették meg a diákok, egy életpálya-tervezési gondolatébresztő kisfilmet, valamint képzési utakat ismerhettek meg, és a felvételi folyamatáról tájékozódhattak.

Egy másik "kosárban" ízelítőként motivációs videókat gyűjtöttünk össze a diákoknak, egy következő "kosárban" egyetemek, főiskolák, szakiskolák aktuális bemutatkozó kisfilmjeit adtuk közre , ezzel is segítve a tájékozódást.

A pályaorientációs nap igazi online jellegét az adta, hogy 2x45-es chatszobákat hoztunk létre, amelyeknek a technikai és moderátori koordinációját egy-egy tanárkolléga látta el. Öregdiákokat, szülőket hívtunk meg, hogy bemutassák hivatásterületüket. Színes volt a paletta, hiszen első éves egyetemi hallgatótól kezdve, végzősig, és egy-két vagy sok éves szakmai múlttal rendelkezőkig számos továbbtanulási területről érkező előadót lehetett hallani. Előzetes regisztráció alapján biztosítottuk a chatszobákban történő egyenletes létszámeloszlást. Az előadók között volt Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Horváth Károly, a HírTV vezető szerkesztője, az orvoslásról Györfi Ágnestől hallhattak, a nemzetközi kapcsolatokról Hornyák Veronikától. A marketing területét Nemes András és Himberger Péter öregdiákok mutatta be, de számos más terület is képviseltetve volt, például a jog,  a pénzügy, az informatika, a mezőgazdaság, az oktatás, külön a gyógyszerészet.

Tartalmas és értékes nap volt, reményeink szerint a 200 fő körül bekapcsolódó diák haszonnal vett részt a chatszobákban, és tudtunk segíteni a felsőoktatási és motivációs honlaptartalmakkal is.

Fotó forrás: 2023a.hu
Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo