Piarista kórustalálkozó

 

 

2020. január 10-11-én rendezték meg a több évtizedes hagyományokkal rendelkező országos piarista kórustalálkozót. 

 

 

 

 

 

A 6 piarista iskola (Szeged, Kecskemét, Vác, Nagykanizsa, Mosómagyaróvár, Budapest) 9 kórusa énekelt, 230 diák-kórusénekes és 40 hangszeres zenész részvételével. Az eseménynek idén a budapesti Piarista Gimnázium és a piarista kápolna adott otthont.

Január 10-én pénteken 16 és 18 óra között a rendtartomány kórusai adtak önálló koncertet, amelyhez csatlakozott a Patrona Hungariae Gimnázium is.

A váci piarista gimnáziumot 32 fős kórusunk képviselte (7-12. évfolyamosok), akik többek közt spirituálékat szólaltattak meg, Horváth Tamás tanár úr vezetésével és vezényletével.

Január 11-én szombaton szentmise keretében énekelte az egyesített kórus zenekari kísérettel Mozart B-dúr miséjét. A mise főcelebrensa Acél Zsolt piarista szerzetes volt.

Az éves találkozó fő célja a közös éneklés és muzsikálás örömének megélése, a kóruskultúra és az ehhez kapcsolódó közösségek építése, egyben a hagyományőrzés, valamint lehetőséget teremtettek a szervezők az ismerkedésre, barátkozásra is.

Forrás: Piarista Rendtartomány honlapja

Fotó: Szathmáry Melinda
Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo