Szkóla beszámoló

Részletesen bemutatjuk az idei eddigi két szkólás szentmise zenei anyagát, majd a februári jeles alkalom, a szkólaavatás, beöltözés eseményéről is hírt adunk.

Dr. Kővári Réka, a szkóla vezetője, így fogalmazott az események kapcsán:

A kántornak, szkólavezetőnek mondhatni könnyű dolga van: a liturgikus előírásokat követve a megfelelő könyvekből kell kiválasztania az éneklendő tételeket a nép és/vagy a szkóla számára. A liturgia elsődleges éneke a katolikus egyház sajátja, a latin nyelvű gregorián ének. A mise énekeit tartalmazó könyv neve Graduale, amiből több fajta létezik. Van Romanum jelzővel ellátott, ami a római központú világegyházunk hivatalos énekeskönyve. Van Graduale Strigoniense elnevezésű, ami a középkori magyar katolikus egyház központjáról, Esztergomról kapta a nevét, benne magyar jellegzetességekkel, melyek közül (a sajátos darabokon és tételválasztáson túl) talán a legfeltűnőbb a hangzásnak a rómaitól való eltérése.

A nekünk a magyar népdalokból ismert pentatonia, ötfokúság már évszázadokkal korábban, a gregorián énekben kialakult, úgy alakítva át az éneket, hogy a hétfokú hangrendszerből elsődlegesen öt hangot alkalmaz, a maradék két hang díszítésekben, melizmákban fordul elő.

A II. vatikáni zsinatot követően, a „nagy” gregoriánt vasárnapról vasárnapra megszólaltatni nem tudó templomok számára megszületett a római énekeskönyvnek egy könnyebb gregorián dallamokra alkalmazott változata (Simplex). Ugyanezt az elvi elgondolást találjuk, de anyanyelvünkön az Éneklő Egyházban (itt már a hívők közösségét az egyszerűbb gregorián dallamok éneklésébe kívánva bekapcsolni), amit a Graduale Hungaricum teljesített ki vasár- és ünnepnapokra. Vagyis a liturgia énekelt szövegét manapság többféle módon is meg tudjuk szólaltatni. Sőt, az évszázadok alatt, általában az adott ünnep hittani tartalmát magyarázó, kiegészítő műfajok is születtek, mint pl. a tropus, vagy annak egy speciális esete, a szekvencia.

A liturgiát díszíthetjük kórusművekkel, amelyek közül – a liturgikus előírások szerint – a zeneirodalom egy bizonyos korszaka, a reneszánsz korban Palestrina nevével fémjelzett ún. vokális polifónia a mértékadó, a csúcs (művészileg, ami azonban nem zárja ki a liturgikus szöveg másfajta feldolgozását, illetőleg egyéb zenetörténeti műalkotásokat sem). Ezen túl pedig népénekeket is énekelhetünk a szentmiséken a hívők teljes közösségével.

A 2021-es év első két szolgálata a szkóla életében különleges alkalom volt. Az egyik vasárnap a szentmise énekrendje adott megoldandó feladatokat, a másik vasárnap pedig egy nem mindennapi esemény történt.

1) Január második vasárnapja Urunk megkeresztelkedésének ünnepnapja. Az ünnepek alakulása az egyházzenében elválaszthatatlan a liturgia alakulásától, aminek jelen esetben az egyháztörténet áll a hátterében. A 20. századi liturgikus változások az addig Vízkeresztkor (január 6-án, majd nálunk évtizedekig a rákövetkező vasárnap, legújabban újra a napján) Jézus hármas megjelenését, epifániáját ünneplő egységből kiemelték erre a vasárnapra a jánosi keresztség mozzanatát. Ezt a gregorián nem követte. Vízkereszti énekeket énekeltük, mint az introitust magyarul, vagy a megjelenés előtt álló énekeskönyvből a tropizált Kyriét, az ad libitum vehető, gyönyörű (és hosszú) szekvenciát (Festa Christi omnis Christianitas celebret; énekelhető fordítás híján latinul, a magyar szöveget kivetítőn követhették a hívek). Urunk megkeresztelkedése – a vízkereszti szekvenciában részletezett hármas epifánián túl – egyrészt a mai katolikus énekeskönyvekben fellelhető valamennyi népénekben, másrészt félig kortárs, félig régi polifon tételekben hangzott el. A reformáció korában Luther írt egy korált Jézus megkeresztelkedéséről, amit a magyar evangélikus énekeskönyvből egy német evangélikus egyházzenetanár praktikus, két női és egy férfi szólamra alkalmazott, 21. századi harmonizációjában énekeltünk (Herbert Wulf: Jézusunk a Jordánhoz ment). A zenetörténetben még korábbra visszamenve, a 14. századból vettünk egy kétszólamú, ritmikus kanciót (ún. Benedicament: a szertartás végi Benedicamus Domino / Mondjunk áldást az Úrnak! felkiáltást költőien verses szöveggel az adott ünnepre aktualizálva), aminek a vízkereszti három királyokra utaló versszakát kicseréltük a szkóla egyik oszlopos tagja, Király Bálint tanár úr által költött, Urunk megkeresztelkedéséről szóló, teológiailag pontos tartalommal megfogalmazott strófával (Nos respectu gratiae a Codex Sanblasianus-ból).
Álljon itt emlékül az említett versszak:
Immersus in flumine / Exemit nos crimine. / Cessant iam tristitiae / Recreato homine. (Fordítása: Alámerülvén a folyóba megszabadított minket a bűntől. Szűnnek már a szomorúságok az ember újjáteremtése által.)

2) Februárban, a vasárnapi szentmise-szolgálatok sorában a negyedik alkalommal sor kerülhetett a szkólatagok beöltözésére. A szentmise előtt, rövid paraliturgia keretében Balla János atya az elkészült szkólaruhákba öltöztette az énekesek egy részét, ami után egy „nagy” gregorián éneket énekeltünk (Gregorius praesul). Idézzük e szertartásban elhangzott mondatot, mely – egy kis átalakítással, az „énekeltek” szó helyébe pl. „beszéltek”-et téve – bármikor, bármilyen élethelyzetben és -állapotban alkalmazható, s tulajdonképpen életcélként is felfogható:
Ügyeljetek, hogy amit ajkatokkal énekeltek, szívetekkel higgyétek, és amit szívetekkel hisztek, cselekedetekkel beteljesítsétek!
Szerencsés időzítés, de inkább isteni gondviselés, hogy a februári szkólás szentmise a rövid évközi idő utolsó, azaz nagyböjt előtti vasárnapjára esett. Ekkor ugyanis (a vasárnapokat tekintve) utoljára hangzott fel az Alleluja – mert ezután hosszú hetekig nem örvendezhetünk ezzel az énekkel –, s amit egy gregorián műfajjal el is búcsúztattunk. A szekvencia gyönyörűen sorjázta, hogyan kell az egész teremtett világnak az Allelujával dicsőíteni az Istent. Két szövegsort idézünk a Most énekeljünk mindnyájan így: alleluja! kezdetű szekvenciából:
Ó, mily jó hallani, szüntelen zengeni milyen édes: alleluja. / Ő, Krisztus Urunk is az égi éneket hányszor mondta: alleluja.
Az évközi 6. vasárnap könnyű dallamon, magyarul elhangzott gregorián tételeit két- és négyszólamú zsoltározás egészítette ki, valamint hálaadásra elénekeltünk egy reneszánszkori homofon tételt (Chrisopher Tye: Collaudent omnes populi) Horváth Tamás tanár úr vezetésével (aki az iskolában nagyszünetekben tanította be a darabot). E mű utolsó versszakának fordítását is érdemes idézni, mert nem csak „áldásmondás”, de egyúttal felkészítés a tavalyról elhalasztott, Budapesten immár második alkalommal megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszusra:
Mondjunk hálát, tiszteletet és dicsőséget Istennek, ki minket az Oltáriszentséggel elvezet az örök hazába!

Mindkét vasárnap a szentmisében az olvasmányokat énekelve hallgathattuk, legutóbb a szkóla két tagja (Király Bálint és Szabó–Pál Tibor tanár urak) által már két szólamban, s az evangélium is énekszóval közvetítette felénk Isten üzenetét. Sőt, az ún. prédikációs énekkel szívünket felkészíthettük az igehirdetés befogadására.

A Szent Anna szkóla idei két szolgálatának énekeit tekintve összegezhetjük újra röviden: az egyházzenésznek s a szkólának könnyű dolga van. (Vagy mégsem?)

Néhány szkóla tag vallomása:

Sebesi Zsuzsanna

Most vasárnap időben érkeztem a templomba szentmisére. Bevallom, ez nem mindig sikerül. Alkalmasint késni is szoktam, és ugyan ráfoghatnám ezt három serdülő gyermekemre, akik átaludnák a jövő hetet is, az igazság az, hogy nem minden vasárnap vagyok elég összeszedett, nem minden vasárnap készülök úgy, mint most. Ezen a napon ugyanis énekeltünk a scholával, és a szolgálatra már a megelőző héten is készültünk. A szentmise előtt egy órával már együtt voltunk, hogy beénekeljünk, hogy átvegyük a szólamokat, áténekeljük a zsoltárt, az alleluját, a prédikációs éneket. És miközben persze viccelődtünk is, a szent szövegek megérkeztek a lelkembe, és felkészítették a figyelmemet is.

A mai schola-szolgálat azért is különleges volt, mert a szentmise kezdetén megkaptuk a megszentelt egyenruháinkat, beöltöztünk. Többszörös kórusiskolás szülőként nem egy beöltözést kísértem, éltem, pityeregtem végig, amikor a gyermekeim kaptak fehér karinget, majd különféle érdemrendeket az évek előrehaladtával. Minden ilyen alkalom ünnep volt, mert a szolgálatban való növekedést jelezte, az egyházhoz tartozás látható jeleként hatott meg minket, szülőket, míg a gyerekeknek inkább természetes volt. Gondolom, azt is inkább csak mi, felnőttek értettük, amikor Varga László atya a Krisztusba való beöltözésről beszélt ezeken az alkalmakon. Ma én is kórusruhát kaptam, magamra öltöttem az új embert, a scholatagot.
A scholatagság számomra sok mindent jelent. Munkatársaim egy kis közösségét, akikkel összeköt a szolgálat és az együttes vállalás, a készület, a közös fejlődés. Elmélyülést a liturgiában, lelassulást, az énekelt olvasmányok minden szavának befogadását. Éneklést, közös alkotást, egészségmegőrző tevékenységet. Különleges anya-órákat, mivel legkisebb kóristaként a kislányom is a schola tagja. És nem utolsó sorban összeszedettséget és pontosságot, a szentmisén, amire időben érkezem, és amin végig jelen vagyok.

Szesztay Ajnácska (11.a)

Egy esős, ködös, fagyos időben otthon szorulva töltött hét után hallani felcsendülni egy kórus énekét sok kellemetlenséget feledtet, vagy gyógyít. De méginkább, ha ennek valaki részesévé is válik. Nekem is rendkívül jól esett vasárnap sok kitűnő hangú szkólatag között énekléssel szolgálni a misén. Így könnyebb nekivágni egy újabb hétnek, legyen az esős ködös, vagy fagyos.

Daróczy Katalin (9.b)

A múlt vasárnapi szkóla nagyon különleges volt több okból is. Az első az volt, hogy volt egy úgy nevezett szkóla avatás, ahol azok a szkólások kaptak egy szép, kék, palástszerű ruhát, akik a szkólán az indulása óta résztvettek, ez az esemény nagyon érdekes volt. Még különlegessé tették a misét a nekem nagyon tetsző énekek, mint például az Alleluja, vagy a legvégén elénekelt latin szövegű ének is.

 

Képek: SZE



Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo