Túra a Visegrádi-hegységben

A 2019/20-as tanév első sportköri túrája a Visegrádi-hegységben volt.

Szeptember utolsó szombatján az iskola túra-sportköre és a lelkes „kívülállók” reggel nyolc előtt már a váci komp állomásán gyülekeztek, hogy Juhász Gábor tanár úr vezetésével a Rám-szakadék felől "támadva" meghódítsák a Dobogókő csúcsát.

Az időjárás is kegyes volt hozzánk, a teremtett világ szépsége teljes pompájában tárult fel előttünk. Természeti szépségek, szikla és szakadék, kilátópont és forrás, virág és barlang sorjáztak egymás után.

De a köztes időt is hatékonyan használtuk fel a túratársak gondossága jóvoltából: Zselyke körtés-barackos-levendulás lekvárja könnyítette az utunkat fölfelé.

A csúcson Hegedűs Zoltán tanár úr áfonyalekváros rántott camembert sajtja feledtette fáradtságunkat, és szívmelengető volt látni a kilencedikes lányok összetartását is, ahogyan egymást segítették, biztatták. Jelzésértékűen csak a buszmegállóban esett pár szem eső. Amúgy a legnagyobb kihívást - amire nem is gondoltunk volna - a Pomázra való buszozás jelentette, miközben arról is megbizonyosodhattunk, hogy nincs olyan tömött busz, amire két-három ember ne férne még fel.

 

Szöveg: Barcza Csillag és Juhász Gábor
Fotó: Hegedűs Zoltán és Szilágyi Ákos

 

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo