Szakácsverseny elődöntője

Iskolánk konyhai dolgozóinak 3+1 fős csapata "Kalász Angyalai" néven igazi kihívás elé nézett.

A hetedik közétkeztetési szakácsverseny (KÖSZ 2019-2020) elődöntőjét 39 csapat részvételével október 12-13-án, valamint november 9-10-én rendezték Budaörsön, a Metro Gasztroakadémia látványkonyhájában. A verseny témája ezúttal „nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt.

Amint arról már hírt adtunk előző cikkeinben (ITT és ITT) a közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára hirdették meg ezt a versenyt azzal a céllal, hogy a hagyományos ízeket, ételeket modernizálják, az étkezési kultúrát fejlesszék az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetésével.

A csapatoknak ez alkalommal is 3 fogásos felnőtt menüsort – előétel vagy leves, főétel és desszert – kellett terveznie és készítenie 3 óra alatt. Egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó valamint a méz. Az ételsort mindössze nettó 550 Ft‐ból kellett kihozniuk a beszerzett alapanyagok árát illetően.

Verseny közben

A versenyző csapatok közül a legjobb 12 vehet részt a döntőben (plusz két tartalék csapat), ami 2020. február 6-án, a Sirha kiállításon lesz. Sajnos a csapatunk nem került be a döntőbe, de sok tapasztalattal, élménnyel és ízzel gazdagodtak.

A kész életekkel

Gratulálunk Angélának, Szilvinek, Mártinak és Mónikának!

Forrás: a NÉBIH honlapja
Fotó: Csabai János

 

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo