Szenci tanulmányút tapasztalatai

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a „Körkörös gazdaság” (Circular economy) projekt keretében lehetőség nyílt arra, hogy 15 diák (7-11. évfolyamosok) 2 tanár (Deákné Csete Zsuzsa és Antal Jánosné) kíséretében tanulmányi kiránduláson vegyen részt egy szlovákiai hulladékhasznosító üzemben. A szenci regionális hulladéktárolót 2009-ben nyitotta meg az AVE vállalat. A kirándulásra május 28-án került sor.

Sipos Boglárka így írt a tanulmányút tapasztalatairól:
"Egy szép esős keddi reggel 6-kor piarista különítmény indult útnak az iskolából. A korai indulás azért volt indokolt, mert Szlovákia felé vettük az irányt, hogy meglátohagassuk Szenc városát. Szenc többek között arról híres, hogy ott van Szlovákia egyik szemétlerakó telepe. Itt is mint a budapesti szemétégetőben egy szlovák diákcsoport is jelen volt.

Látogatásunk során körbevezettek minket a telepen. Megtudhattuk, hogy a telepen nem csak a szemetet helyezik végső nyugalomra, hanem a színes kukákból összegyűjtött szelektív hulladékot is szétválogatják és újrahasznosító üzemekbe továbbítják.

Mindenfajta szelektív hulladék típust máshol hasznosítanak fel. Megtudhattuk, hogy a fehér üvegek és műanyagok sokkal többet érnek mint a színes társaik.

Elmondták azt is, hogy hogyan működik egy szemétlerakó telep, megtudhattuk hogy általában egy ilyen területre kb. 10 évig hordják a szemetet, utána még 20 évig megfigyelés alatt tartják, mert 20 év után elvileg leállnak a kémiai folyamatok, végül agyaggal befedik és befüvesítik. Állításuk szerint ezek után úgy fognak kinézni mint a fűvel benőtt dombok.

Néhány érdekesség is megtudhattunk arról, hogy például az Egyesült Államokban nem dombokat csinálnak, hanem elegyengetik és úgy füvesítik be, majd golf pályákat csinálnak a területen."

Fotó: Sipos Boglárka (11.A)
Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo