« Vissza a suli oldalára
E-napló Piarista Bál Koronavírus Felvételi, beiskolázás Elérhetőségek
március
13.

Március 15-dikét ünnepeltük

Ebben az évben rendhagyó módon ünnepeltük március 15-ét. Az ünnepi műsort a 7.b osztály készítette Barcza Csillag tanárnő segítségével.

A megemlékezést hetekig tartó munka, próbák, felvétek, betanulás, kellékek begyűjtése, díszletkészítés előzte meg, melyet - a jelen helyzetre való tekintettel - nem a díszteremben nézhettek meg diákjaink, hanem levetítettük nekik az osztálytermekben - a 3. órában 5-8. évfolyamosoknak, az 5. órában pedig a 9-12. osztályosoknak. A műsort az előző napon rögzítettük, Kürtös Mátyás (7.b) nagyszerűen összeszerkesztette a fél órás kisfilmet, majd másnap, március 13-án az tantermekben együtt ünnepeltünk. A tanulók fennállva énekelték a Himnuszt és a Szózatot, megadva ezzel elődeinknek a tiszteletet és a nagyrabecsülést.

Igazgató úr a felvétel előtt ünnepi köszöntőt mondott, melyben  megemlékezett 172 évvel ezelőtti honfitársainkról, akik "úgy szerették a hazát, hogy forradalmat robbantottak ki. Tették azért, hogy megvédjék magukat, övéiket, hogy önmagunknak és gyermekeinnek szabad országot ajándékozzanak. Távoli idő ez, de éppen ünnepeink segítik, hogy ne feledjük el őket. Ebben formálódik nemzeti identitásunk, és növekedik hazaszeretetünk."

Így folytatta: "Szeretjük a hazánkat. Ma talán nem hősiességet vagy emberáldozatot kér tőlünk ez az érzés, hanem fegyelmet, gondos odafigyelést, legföljebb csak kisebb áldozatot. Ma elég, ha rendszeresen kezet mosunk, ha nem iszunk egymás után, ha a könyökhajlatunkba tüsszentünk, vagy ha a kézfogás és puszi helyett máshogy köszöntjük egymást. Nem banális dolgok ezek a 48-as fiatalok vállalkozásához mérve? Ma elég, ha egy időre tartózkodunk a külföldi utazásoktól, s ha szükséges, két hétig otthon maradunk. Ezekben az időkben így fejezzük ki a hazaszeretetünket."

Végül megnyugtatta a diákokat, hogy "ha az iskola átmeneti bezárására sor is kerülne, a tanulás, tanítás másnaptól az online térben folytatódna. A sok tanár által ismert és használt Classroom, a digitális tanulástámogató eszközök bevetésre készen állnak. A kapcsolat legalapvetőbb eszköze az ONLINE tanterem lesz, az információk pedig a honlapon lesznek. Az érettségizőket készek vagyunk így is segíteni, és segíteni mindenkit, hogy a tanévet sikeresen zárja. A hétvégére elővigyázatosságból vigyétek haza a tankönyveiteket!"

Ma reggel minden diák ünneplőben érkezett az iskolába, és kokárdát tűztek. Ünnepi viseletünkben fejeződött ki összetartozásunk, fegyelmezettségünkben hazaszeretetünk. Ma így éltük meg ezt a szép ünnepet.

Video hamaron...

Fotó: StonehillB

 

blog programajánló | Tovább a programokhoz

Design: Unicial Program: Florka