« Vissza a suli oldalára
E-napló Piarista Bál Koronavírus Felvételi, beiskolázás Elérhetőségek
szeptember
3.

Veni Sancte - beharangoztak és becsengettek

„Jöjj Szentlélek Úristen!” – beharangoztak és becsengettek. Megkezdődött a 2020-21-es tanév a Piarista Gimnáziumban, idén kicsit másképp.

Szentmise bemutatása két helyszínen történt, a 6-7-8. évfolyamosok a piarista templomba mentek, és Lobmayer Imre SchP atya celebrálásával ünnepelték az új tanév kezdetét.

Az iskola többi diákja pedig a Székesegyházban vett részt Vass Bálint SchP atya által bemutatott szentmisén.

A tanévnyitó elején Kalász Ákos igazgató úr köszöntötte a tanár kollégákat és a diákokat. Külön szeretettel üdvözölte a stallumban az 5. a és az 5. b, valamint a 9. ny osztály tanulóit. Ők Antal Jánosné, Zsuzsa tanárnő, Palkó Balázs és Aradi László tanár urak vezetésével kezdik meg tanulmányaikat iskolánkban.

Az új tanár kollégákat is köszöntötte: Jávorné Barsi Boglárka, Kovács Nóra, Lelkesné Gábor Aranka, Siklódi-Tóth Gabriellatanárnőket, valamint Labancz Zsolt piarista atyát.

Igazgató úr bevezető szavait a diákokhoz intézte: Rekord hosszúságú nyári szüneti idő után ma találkozunk először. Utoljára éppen egy másik iskolai ünnep előtt, március 13-án találkoztunk, éppen 171 nappal, majdnem fél évvel ezelőtt. Bár nem a teljes időt töltöttük a nyári pihenéssel, de a találkozásra épülő kontakt iskola emlékéig ilyen mélyre kell nyúlnunk emlékezetünkben. Lesz feladatunk tehát fonal felvételét illetően.

Míg a múlt tanévben az alkalmazkodást tanultuk meg, ma talán nehezebb fejezet következik. Ez pedig a bizonytalanság elviselése. A járvány második hullámában nem tudjuk, milyen időket várhatunk. Meddig találkozhatunk?; lesz-e digitális munkarend?; meddig lesz, ha lesz?; ha nem lesz, mi lesz a sok hiányzóval?; mi lesz, ha valaki – diák vagy tanár napokig vagy hetekig karanténban lesz…? Ebben a bizonytalanságban kell megőriznünk a stabilitásunkat, a türelmünket, a bizalmunkat, sőt a hidegvérünket, de a humorérzékünket is.

Mindenesetre mi mellettetek állunk e sok bizonytalanságban is, közösen éljük meg mindezeket veletek, számíthattok ránk! De számíthassunk egymásra is! Ti is ránk, mi is rátok! Úgy tűnik, ebben a nagy bizonytalanságban ez egy nagy társasjáték lesz! Egymásra figyeléssel, türelemmel, szabályokkal. Éppen ezt a közösséget és a benne lévő személyes szerepünket szólítja meg az idei év mottója, ismét Szent Pál apostoltól.  Karoljátok fel tehát egymást!

Pál megtérése után nagyon fontos pontokon értette meg Jézust! Most arra hív, hogy ne önmagunkkal foglalkozzunk kizárólagosan. Arra szólít, hogy fedezzük fel egymást, lélekben menjünk közelebb egymáshoz, s olyan ponton merjünk a másikhoz segítőleg közeledni, ahol valami szükséget szenved. Merjünk felkarolni, de merjünk felkarolhatóak is lenni. Tudjuk vállalni a kitettségünket, a törékenységünket és a rászorultságunkat is — méghozzá „arcvesztés” nélkül! Ha megértjük ezt a gondolatot akkor a mások iránti felelősségben is növekedünk. És erre is gondolhatsz, amikor maszkot viselsz, amikor távolságot tartasz, és amikor fertőtleníted a kezed megérkezéskor. Ezt nemcsak magadért, a saját biztonságodért, hanem a közösségedért, a társaidért, az ő családjáért, nagyszüleiért is teszed.

Külön szólt az újonnan érkezőkhöz: Kedves 5. és 9 évfolyamos diákok! Legyetek büszkék arra, hogy piarista diákok lettetek. Egy több mint 300 éves iskola fogadott be titeket ma. Legyetek szorgalmasak, kitartóak a tanulásban, éljétek meg a piarista nagycsaládhoz tartozást. Sok élmény, kihívás, kaland, társasjáték és feladat vár rátok. Isten hozott benneteket!

A szentmise prédikációjában Vass Bálint SchP atya szemléletes hasonlattal kezdve vázolta az idei év „lelki” tervezetét: „Nem tudom, hogy néhányotok volt-e esetleg vitorlás táborban. A vitorlás tábort a piaristák szokták szervezni, Balatonberényben van. És nagyon izgalmas együttműködést kíván ez a sport a szelekkel. Attól függ, hogy tudsz-e előre haladni, hogy be tudod-e fogni ezeket a bizonyos szeleket. Akár egy szembe fújó szelet is képes vagy befogni, mondjuk ehhez szükséges az is, hogy ennek a szélnek az iránya a hajótesttel 45 százalékot fogjon be legalább. Ez egy nagy munka. Ha haladsz a hajóval, úgy, mint ahogy haladsz a biciklivel is, az is egyfajta szél, de azt úgy mondják, hogy az egy látszólagos szél. Ha te nem tudod pontosan, hogy a valódi szél honnan fúj, hanem csak erre a látszólagos szélre figyelsz, ami a szemedbe csap, akkor nagyon könnyen meg fog állni a hajód, mert ahhoz igazítod majd, hogyan kell menni.

Az evangéliumban a Szentlélekről hallottunk, nagyon nehéz róla beszélni, mert megfoghatatlan, nem látod, de a hatását mégis érzed, ugyanolyan, mint a szél hatása. A Szentléleknek a működése az valami pozitív dolog. Ha megfelelően együttműködsz a Szentlélekkel, eléred a célodat. Ha a valódi széllel működsz együtt, akkor célba érsz a vitorláshajóddal. A gonoszlélek, amiről hallottunk, az ő sugallata nem valóságos, azzal nem érsz célba, ez olyan, mint a látszólagos szél. A nagy kérdés az, hogyan tudod megkülönböztetni az Isten Lelkének indíttatását a gonoszlélek indíttatásától.

Három dolgot szeretnék felsorolni. 1. Tudjad, hogy a valódi szél honnan fúj. Haladsz talán, és a szemedbe fúj a szél, és ha kitekintesz a partra, - reményeink szerint - van ott egy szélzsák. Gyakorlati következtetés, ha diák vagy, azért mások véleményére nem sokat adsz. Ne mondják meg neked, hogy mit kell csinálnod, legalább a szüleid ne, de a tanárok végképp ne mondják meg, esetleg az osztálytársaid. De ez a külső vonatkoztatási pont nagyon fontos. Engedd, hogy néha esetleg odahallgassál ezekre a hangokra, hogy célba tudjál találni. Ez a figyelem. Ha erkölcsi, hitbeli kérdésekről van szó, ilyen a Biblia. Jézusra való hallgatás. Esetleg az Egyházra való hallgatás. De az már nagyon magas szintű, hogy az Egyház tekintélyét el is fogadni teljesen. És azt mondjad, hogy az nekem iránymutatást tud adni. Az első tárgy, hogy figyelj! Van erre a felszólításra egy negatív megfogalmazás is, NE LEGYÉL MÁRVÁNYSZOBOR! A márványszobor az be van állva, nem forgatja a fejét sehova, kőből van, elmozgatni nem tudod.

2. dolog. Ha a valódi szelet keresed, és aszerint akarod a hajódat irányítani, akkor ahhoz dolgoznod kell. Át kell állítanod a hajódat, megfelelően a szélhez képest, hogy irányba legyen. Ha a látszólagos szélre figyelsz, ami csapja  a fejedet, akkor az arra hív, hogy ne csinálj semmit, mert már úgyis haladsz, úgyis jön a szél. Nem kell semmit se csinálni, úgyis tökéletesen mennek a dolgok. Arra hív téged, hogy ellazulj, és azt mondjad, hogy így nekem jó. Ha az igazi lélekre akarsz hallgatni, az Isten Lelkére, akkor lehet, hogy erőfeszítést fog tőled kívánni. Második, figyelj, cselekedj! Erre is van egy negatív mondás, NE LEGYÉL BARACKLEKVÁR! Az a lucskos, ahogy azt néha szokták csinálni. Olyan ne legyél! 

A 3. dolog, örülj! Ez a harmadik felszólítás. Tudniillik a jó Lélek követése örömmel jár. Ha a gonosz lélek működik benned, az nem jár örömmel. A gonosz lélek ilyeneket mond neked: nem vagy elég jó ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesítsd. Úgyse fogod elérni az év végére kitűzött célod. Úgyse szeretnek téged. Nem szeretnek az osztálytársaid, a szüleid sem szeretnek. A testvéreidet jobban szeretik. Te nem vagy elég jó. Te nem fogsz tudni megállni a világban. Ezek a gondolatok vannak, és ezeknek hiszel. De ezek nem az Istentől származnak. Ezek kiveszik belőled az erőt. A Szentírás ezt mondta, „ földre sújtotta”. Ettől szomorú leszel. Depressziós leszel. Ezekre tilos hallgatni. A jó Lélek az örömmel jár. Ezért ehhez is tartozik egy negatív felszólítás: NE LEGYÉL SZOMORÚFŰZ!

Ma a Szentlelket hívjuk azért segítségül, hogy a tanévben sikerüljön elérnünk a célunkat, sikerüljön előre haladnunk. Hogy a vitorlásunk elérkezzen a céljához. Ezért próbálj figyelni másokra, próbálj figyelni mások tanácsára, cselekedjél, és örüljél. Azaz ne legyél márványszobor, ne legyél baracklekvár, és ne legyél szomorúfűz. Ámen.

A szentmise után az előző tanévben végzett öregdiákjainkat köszöntötte Kalász Ákos igazgató úr. Ők a tavalyi tanév diákjai, kiemelkedő példák emberségben, szorgalomban, kötelességteljesítésben, de a járványhelyzet miatt a tanévzáró ünnepség keretében nem kerülhetett sor díjazásukra, ezért a tanévnyitó ünnepség keretében került erre sor. A méltatásokat a volt osztályfőnökök fogalmazták meg (12. A Szabó-Pál Tibor, 12.B Aradi László, 12.C Tobisch Adrienn). Aki jelen tudott lenni, az személyesen vehette át az emléklapot és a díjhoz járó pénzjutalmat.

Kalazancius Érem: A Piarista Rendtartomány legmagasabb kitüntetését olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű; a gimnáziumi évek alatt végig kimagasló tanulmányi eredményt ért el, osztályközösségének pedig építő és megbecsült tagja volt.

Ebben a tanévében a tanári kar felterjesztése alapján a Kalazancius érmet a tartományfőnök úr Gável Klára 12. a osztályos tanulónak és Drobilich Domonkos 12.b osztályos tanulóknak adományozta.

Gável Klára nyolc éven át volt iskolánk diákja. Tanulmányait mindvégig példamutató kötelességteljesítéssel végezte, amit tanév végi jeles és kitűnő eredményei is bizonyítanak. Mélyről fakadó, szilárd katolikus hite, vallási elköteleződése példaértékű az összes diák számára. Szerény és tapintatos jellemével, segítőkészségével kiérdemelte tanárai és kortársai megbecsülését. Osztálya képviseletében tevékenyen bekapcsolódott a PAD munkájába. Megalakulása óta aktív tagja a Kalazancius Mozgalomnak, amelynek keretében heti rendszerességgel szervez és vezet találkozókat, foglalkozásokat csoportjának. Mindemellett nem szakadt el nagymarosi katolikus közösségétől. Bekapcsolódott a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség (Mente) Észak-Duna régiójának életébe, ahol egy éve szintén saját csoportot vezet. Méltán veheti át a rend elismerését kifejező Kalazancius-díjat.

Drobilich Domonkos kiemelkedő tanulmányi eredményével, példás magatartásával és szorgalmával, fáradhatatlan közösségi munkájával és nagyszerű sporteredményeivel érdemli meg e díjat. Sokirányú érdeklődése a latin nyelvtől a matematikán és zenén keresztül egészen a sportig terjed. Számos tanulmányi és sportverseny alkalmával hűen és nagyszerű eredménnyel képviselte a Váci Piarista Gimnáziumot. Közösségi és szervezőmunkája mindig a legmeggyőzőbb és leghitelesebb példa volt diáktársai számára, hiszen Domonkos minden iskolai, hitéleti és közösségi feladatát jó szívvel és professzionálisan végezte el, tanárai és a közösség tagjainak elismerésévelTöbbek között hittan csoportot vezetett Nagymaroson. Nyitott, jókedvű és barátságos személyiségével készen állt arra, hogy tehetségét és adottságait mások javára fordítsa. Mindig lehet rá számítani.

Sík Sándor-díj:  olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű és szorgalmú; osztályában közösségi munkát végző és megbecsült tag volt.

A tanári kar felterjesztése alapján a Sík Sándor-díjat a tartományfőnök úr Lázár Julianna 12.a és Varga Cecília Olimpia 12.c osztályos tanulónak adományozta.

Lázár Julianna a nálunk töltött nyolc év során mindvégig példamutató kötelességteljesítés jellemezte. Szorgalma és kitartása idén jeles bizonyítványt eredményezett. Érdeklődése elsősorban a humán tárgyak, illetve a művészetek felé irányult. Többször kapott tantárgyi dicséretet irodalomból, rajzból, ének-zenéből. Színészi tehetségét a Parlando Színház társulatának tagjaként bontakoztatta ki. Különösen emlékezetes alakítása volt a Képzelt riportban Eszter szerepe. Ahogy az osztály közösséggé formálódott, úgy vált Juli ennek a közösségnek egyik központi egyéniségévé. Az osztály közös fellépései előkészítésében mindig vállalta a szervezés, lelkesítés, összetartás feladatát. A vitás kérdésekben a véleményét kifejtve igyekezett elősegíteni a kompromisszumos megoldás megtalálását. Közösségi munkája a Sík Sándor-díjra érdemesítette.

Varga Cecília Olimpia 12. C osztályos tanuló lelkiismeretes, szorgalmas, melegszívű, kedves, érzékeny, a világra nyitott piarista diák jó humorérzékkel, aki egyszerre példakép a tanulásban és a lelki-közösségi életben. Cili öt éven át jeles eredményt nyújtott, tanárai számíthattak az aktív órai részvételére, kérdéseire. Humán érdeklődését mutatta, hogy nyelvi előkészítősként korán nyelvvizsgát szerzett angol nyelvből, majd az olasz nyelv tanulásában merült el. Leginkább mégis a magyar és világi irodalom felé fordult érdeklődése, szabadidejét jórészt olvasással töltötte. A kezdetektől tagja volt a színjátszó körnek, akikkel többször fellépett a Nemzeti Színházban az Ádámok és Évák ünnepén. Cili számára a tanulás mellett a közösség ugyanolyan fontos: társainak bármikor szívesen segített, gondjaikkal is fordulhattak hozzá az osztályban, vagy a kollégiumban. Az osztályközösség egyik motorja volt, így a szalagavató főszervezője is. Talentumait emellett az egész iskola javára is kamatoztatta: lelkes csoportvezetőként a kisebbek lelkigyakorlatain, a Piarparty-k oszlopos tagjaként, a Piarista Ifjúsági Találkozók rendszeres résztvevőjeként valamint a fenntarthatósági témahét segítőjeként.

Kollonitz Zsigmond-díj: az iskola külön díja azon diákok számára, akik a legkiemelkedőbb diákjaink emberi és tanulmányi szempontból egyaránt.

Idén a díjat Reppert Zoé 12.b osztályos, Pusztai Veronika 12. c osztályos, valamint Kerti Botond  12. a osztályos  tanuló kapta.

Reppert Zoé színjeles tanuló, több tantárgyból dicséretet kiérdemelve minden év végén, amivel a nevelőtestület elismerését is megkapta. Magatartás és szorgalom példás. Segítőkész, barátságos és osztálytársai szeretetét és tiszteletét nemcsak tanulmányi eredményével, de példamutató odaadásával vívta ki.

Pusztai Veronika 12.c osztályos tanuló kiválóan teljesített a gimnáziumi évei alatt. Nyelvi előkészítősként elsők között szerezte meg középfokú nyelvvizsgáját angolból. Ezután az olasz nyelvet kezdte el tanulni, melynek sikerét mutatja a 96%-os emelt szintű érettségi. Minden évben jeles vagy kitűnő eredménnyel végzett, a tanórákon értelmes, figyelő tekintettel vett részt, hozzászólásai mindig elmélyült gondolkodásról tettek bizonyságot. Becsületes, tisztelettudó, kedves, őszinte lányt ismerhettünk meg benne, aki keresi a választ az élet nagy kérdéseire, érzékeny a világ problémáira és nyitott a kihívásokra. Tanulmányait olasz-lengyel szakon szeretné folytatni.

Kerti Botond 12.a osztályos tanuló nyolc éven át volt iskolánk diákja az „A” osztályban. A cserkészcsapat tagjaként elvégezte a vezetőképzőt, így lett a Kobra őrs vezetője. Őrsét gondoskodó figyelemmel, mintegy idősebb testvérként kíséri, fáradságot nem ismerve szervez programokat nekik. A cserkészet mellett az osztályközösségben is vezető szerepet játszott. Logikus gondolkodásával, fejlett kritikai érzékével, remek problémamegoldó képességével járult hozzá a sokszínű közösség még gazdagabbá tételéhez. Gimnáziumi tanulmányai során legfőbb jellemzője az igényesség volt. Kitűnő vagy jeles tanév végi eredményeit kitűnő érettségi követte. Különösen magas teljesítményt nyújtott az idegen nyelvekben. Angolból C2-es (anyanyelvi szintű) tudásra tett szert, francia nyelvből pedig az emelt szintű érettségin 87%-ot ért el. Egyetemi tanulmányait a University College London hallgatójaként kezdi meg, amely intézményt 2019-ben a világ 8. legjobb egyetemeként rangsorolták.

Morus-díj: egy olyan közéleti jellegű elismerés, melyet azok a végzős középiskolás fiatalok kaphatnak, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem jól láthatóan szívesen, aktívan és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységben, elkötelezett kereszténységük mellett nyitottak a közéletiségre is.

Szesztay Ákos 12.a osztályos tanuló 8 éve iskolánk diákja. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően évről évre egyre jobb tanulmányi eredményt ért el. Gimnáziumunk iránti elköteleződését számos példa igazolja. Többször vett részt az iskola képviseletében szavalóversenyen. A vívó csapat sikeres sportolója. A cserkészcsapat tagjaként több éve igen lelkiismeretesen végzi őrsvezetői megbízatását. Őrse tagjainak sorsát folyamatosan személyes figyelemmel kíséri, minden élethelyzetben igyekszik mellettük állni és segítséget nyújtani számukra. Ákos tevékenyen bekapcsolódott az iskolai Kalazancius Mozgalomba, és részt vett a Piar-partyk szervezésében és lebonyolításában. Vallásossága mélyről táplálkozó, hiteles meggyőződésre épül. Ákos tanulmányai alatt egy évet töltött Kassán, így személyesen ismerhette meg a határon túli magyarság helyzetét. Komolyan foglalkoztatják a nemzet sorskérdései, gyakran kezdeményez beszélgetést vagy vitát osztálytársaival politikai, gazdasági témákról, az Európai Unió helyzetéről, a globalizáció kihívásairól. Továbbtanulással kapcsolatos tervei tükrözik érdeklődését, hiszen nemzetközi kapcsolatok szakra jelentkezett. Felsőfokú tanulmányait részben Krakkóban szeretné folytatni.

Vasvári Magor 12. b osztályos tanuló a sport és a zene terén sok eredményt ért el, diákolimpiákon, KIDS versenyeken vett részt éveken keresztül több sportágban is. A zene terén képviselte az iskolát országos és Kárpát-medence méretű versenyeken, az iskolai kereteken belül pedig számos patrociniumi esten, fellépésen volt jelen. Lelki és vallási téren mindig lehetett számítani rá, megannyi ministrálás és egyéb szentmisén betöltött szolgálat mellett rekollekciós csoportvezetői és segítői feladatokat is ellátott. Piarista diákként többször vett részt az iskolához kapcsolódó, de annak falain kívüli eseményeken és megemlékezéseken. Számos idegennyelvi, illetve OKTV versenyen vett részt, az iskolai focicsapat aktív tagja. A kisebb osztály- és iskolai programok mellett a szalagavatós és a piarista báli készületekben vette ki meghatározóan a részét, mint szervező és az osztály zenei együttesének aktív tagja. Osztályfőnökei és tanára előtt igyekezett afféle jobb kézként szolgálni, ha megbízták valamivel, késedelem nélkül teljesítette feladatait, ezzel társait is nagyban motiválta. Egy kivételesen jól működő osztályközösség fontos és meghatározó tagja. Az iskolai cserkészcsapat egyik kiemelkedően aktív és népszerű egyénisége.

Mocsonoky Zselyke 12.c osztályos tanuló szelíd, nyílt tekintetű, kedvesen határozott, együttérző. Nyitottságával és építő jelenlétével gazdagította a közösséget iskolánkban. Gimnáziumi évei során egyre inkább felelősségteljes, érett személyiséggé fejlődött, aki a tágabb környezetünk kihívásaira is nagyon érzékenyen reagált. Biológiai érdeklődése hamar kitűnt, ismereteit szabadidejében is széleskörűen fejlesztette. Rendszeresen részt vett természetvédelmi egyesületek akcióiban. Az élővilág megóvására saját életében is odafigyel, reflektál, ahol szükségesnek látja, életvitelét egyszerűsíti. Ezt a gazdagságot másokkal is örömmel megosztja, társai figyelmét több ízben igényes prezentációkkal hívta fel a sürgető problémákra, személyes beszélgetésekben pedig bárkinek szívesen rendelkezésére állt, aki kérdéssel fordult hozzá. Szolidaritása, felelősségvállalása példaértékű.

Brusznyai Árpád-díj:  olyan diák kaphatja, aki gimnáziumi tanulmányai során hitéletével és a humán tudományokban kiemelkedő tanulmányával kitűnik társai közül.

Szász Botond 12. b kitűnő tanuló, jeles érdemjegyekkel mind természettudományos és bölcséleti tantárgyakból. A diszciplináris latinitás aktív és elkötelezett művelője, a klasszikus kultúra megismerésén kívül különösen fogékony a liturgikus latin szövegek iránt: lelkes szorgalmazója, mozgatórugója volt a latin nyelvű éneklésnek is. Aktív és lelkes cserkész, majd őrsvezető, ami rendkívüli erőt adott a hitében, hiszen vezetőként sokkal nagyobb felelősséggel bírt az Isten által kijelölt úton. Sokat ministrált, a lelkigyakorlatokon mindig nagy szorgalommal vett részt, és a rekollekciós napok sikeréhez csoportvezetőként értékes munkával járult hozzá.

Simonyi Alfréd-díj: Simonyi Alfréd, hálás piarista öregdiák, egykori tanárunk díjat alapított, amellyel minden évben a természettudományok terén kiemelkedő eredményt elért tanulót jutalmazzuk.

Reppert Hanga 12. b osztályos tanuló Színjeles tanuló, a természettudományok területén, főként fizika és biológia tantárgyakból kiemelkedően teljesített. Fizika és matematika tanárai szerint szorgalmas, kiváló képességű tanuló, aki jól érez rá a matematikai és fizikai problémákra. Órákon aktív, munkája precíz, munkájában kitartó.  Társai számíthattak segítségére.    

Haris Béla-díj: az iskola sportéletében kiemelkedő teljesítményt nyújtó diák kaphatja.

Manninger Luca nyolc éven át járt az iskolánkba az „A” osztályban. Kedves, jó kedélyű egyéniségével az osztályközösség aktív tagjává vált, az osztályprogramokon mindig szívesen vett részt. Rendszeresen képviselte az iskolát a KIDS kupákon atlétikából. 2017-ben az iskola kézilabda csapatával a Diákolimpia országos döntőjén harmadik helyezett lett. Igazi választott sportága azonban a röplabda. Már tizenhárom évesen bekerült a korosztályos válogatott tágabb keretébe. 2017-től két éven át a Vasas utánpótlás csapatában játszott, de már ekkor időről-időre pályára lépett a felnőtt csapatban is. 2018-ban, Bulgáriában az ifjúsági röplabda Európa-bajnokságon képviselte hazánkat az U17-es válogatottal. 2019 szeptembere óta az Újpestben játszik. Az egyesület felnőtt csapatával a Challange Kupa keretében eljutott a szibériai Krasznojarszkba. Az edzések és a meccsek mellett iskolai tanulmányait sem hanyagolta el. Szép tanév végi és érettségi eredményeinek köszönhetően felvételt nyert a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-vendéglátás szakára.

Makrai Sára 12. b osztályos tanuló iskolánk legkiemelkedőbb sporteredményét tavaly nyáron szerezte meg a maraton távon kiharcolt aranyérmével a Franciaországban megrendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon. Pár héttel EB aranyérme előtt a norvég maraton Világkupán junior ezüstérmes lett 19 km távon. Számos magyar bajnokságon állhatott a dobogó legmagasabb fokán. Nagyszerű sporteredményei miatt a Vác Város Sportjáért kitüntetést érdemelte ki a város képviselőtestülete döntése nyomán.

Penczner Pál művészeti díj: a díj iskolánk egykori növendékének, Penczner Pálnak, a 20. századi festészet egyik kiemelkedő hazai és nemzetközi alakjának nevét viselő díjat

Medgyasszay Borbála 12. c osztályos tanuló kapta idén.  Bori korán kiemelkedett művészi tehetségével az osztályból. Tanulmányait becsületesen, odafigyeléssel végezte, de érdeklődése középpontjában az irodalom, a rajz és a művészettörténet állt. Ezeken az órákon csillogó szemmel figyelt és bármikor kész volt alkotni vagy egyéni véleményt formálni. Kifinomult, saját stílusú rajzait gyakran megcsodálhattuk a faliújságokon. Rendszeresen részt vett különböző képzőművészeti versenyeken, biennálékon, ahol munkáit a zsűri érdemesnek találta, és alkotásait a nagyközönség elé tárta különböző kiállítótermekben. Munkáit részletgazdag kivitelezés és csöppnyi humor jellemzi. Eredeti, spontán megközelítéssel dolgozik, de ugyanakkor a természethű megjelenítésben is élen jár. Szerényen, a művészettel szembeni alázattal, mindig segítőkészen viselkedett társaival, tanáraival. Tanulmányait magyar-rajz szakon szeretné folytatni.

A Vác Város Kiváló Diákja díjat Vác város önkormányzatának képviselőtestülete ítéli oda egy tanulmányaiban és eredményességében jeles váci tanulónak.

Ezúttal a piarista diákok közül a tantestület felterjesztése nyomán Petőcz András 12. a osztályos tanuló kapja meg. (A díjátadó ünnepségre szeptember 23-án kerül sor a Városházán.)

Petőcz András nyolc éven át volt a Piarista Gimnázium diákja. Sokoldalú tehetsége leginkább a táncművészetben bontakozott ki.
Négyéves kora óta táncol, előbb a Csillagszeműek társulatában, majd jó két éve a felnőtt Tímár Együttesben, amellyel a hazai előadásokon túl eljutott többek között Norvégiába, Angliába, Japánba.
A megterhelő próbák és a gyakori fellépések ellenére Andris osztálya legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező diákjai között volt. Az osztályközösség központi tagjaként szerepet vállalt több program szervezésében. A többiek számára sok tekintetben példakép, akire felnéznek. Nyelvi képességei kimagaslóak. Az elmúlt tanévben 99%-os eredménnyel tett előrehozott érettségit középszinten angol nyelvből, októberben pedig emelt szinten 96%-ot ért el. A másodikként tanult olasz nyelvből három év után, s ez ritkaság, szintén leérettségizett 92%-ot szerezve. Ugyanebből a nyelvből idén emelt szinten is 92%-ot teljesített. Közben elkezdett franciául tanulni, s tanára szerint már az első két órán olyan haladást ért el, amihez másoknak 6-7 órára van szükségük. Az érettségin kitűnő lett osztályában a legmagasabb (92,3%) átlagot elérve. Andris tehát nemcsak tehetséges, hanem rendelkezik a tehetsége kibontakoztatásához szükséges képességekkel is, mint amilyen a jó kommunikációs készség, a másokkal való kooperáció, a céltudatosság, az elkötelezettséggel párosuló kitartás, a hatékony időgazdálkodás, ezért méltó a Vác Város Kiváló Diákja kitüntetésre.

Gratulálunk a díjazottaknak, és a jó Isten áldását kérjük további életükre!

A szentmisén Varga László atya, a székesegyház karnagya orgonált, iskolánk összevont énekkara énekelt Horváth Tamás tanár úrnak vezényletével. Köszönjük szolgálatukat!

Összeállította: StonehillB
Fotó: Ókovács Benedek, Manczúr Mátyás, StonehillB

 

blog programajánló | Tovább a programokhoz

Design: Unicial Program: Florka