Vízkereszt - január 6.

A vízkereszt a keresztény egyház egyik legfontosabb ünnepe.Vízkeresztkor, a karácsonyi ünnepkör zárónapján, Jézus három megjelenésére emlékezünk. Hétfőn minden osztály szentmisén vett részt.

A mai napon pedig a piarista atyák ministránsokkal és énekes szolgálattevőkkel körbejárták a gimnázium és a kollégium összes helyiségét, folyosóit. Tömjénnel és szenteltvízzel beszentelték az épületet.

A közös ima, amelyben az adott szobákban, termekben, irodákban lévőkkel együtt könyörögtünk az erényes életért és a gonosz cselvetéseinek távoltartásáért, megteremti azt a légkört, hogy Isten lakást vegyen bennünk, és működjön közöttünk.

Azzal, hogy ilyenkor végigjárjuk az épületet, átélhetjük, hogy Isten szerető figyelme az iskola minden szegletére kiterjed, nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Semmi sem idegen Neki, hiszen emberré lett, egy lett közülünk!

Végül, a szentelés befejező gesztusaként minden bejárati ajtó szemöldökfájára felírtuk az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”.

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo